Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)
Révész T. Mihály: A közigazgatás rendezésének egyes kérdései Tolna megyében 1929-ben • 371
Dr. Örffy Gyula a vármegye tiszti főügyésze is elnyerte a bizottság elismerését. A törvényhatóság jogtanácsosát mindössze a kihágási ügyékben folytatott gyakorlata miatt marasztalták el. Ez a szemrehányás azonban mindenképpen indokolt volt, hisz a főügyész 1923. és 1929. közt egyetlen kihágási ügy tárgyalásán nem vett részt, az első vagy másodfokú határozatok ellen jogorvoslattal nem élt, noha „számtalan alaki és anyagi jogszabálysértést állapíthatott volna meg, amelyek miatt jogorvoslattal kellett volna élnie"., 114 A megye egyik másodfőjegyzője azonban — a vizsgálati anyag megállapítása szerint — már az alispán közigazgatási gyakorlatát követte, midőn a neki beosztott kihágási ügyeket két, három, négy vagy öt hónapi késedelemmel intézte el. A jelentés nem kevesebb, mint három oldalt szentelt azoknak az ügyeknek (csupán számukat sorolva fel), melyekben Sohulteisz Rezső vármegyei másodjegyző súlyos hibákat követett el. 2. Vizsgálat a járási főszolgabírói hivatalokban. Tolna vármegye alispáni hivatalának, s az egyes központi tisztviselők munkájának 1930-ban készített vizsgálati jelentése meglehetősen vegyes képet több szabálytalanságra, hiányosságra bukkantak. mutatott. Nem különböztek azonban ettől a járási főszolgabírói hivatalokban megejtett vizsgálatok eredményei sem. A megyék külső tisztviselői, a főszolgabírák egy-egy járás közigazgatását irányították. Ennek során kötelességük volt felügyelni a hatóságuk alatt levő községekre és gyakorolhatták mindazokat a jogokat, amelyeket a törvény és a szabályrendeletek reájuk ruháztak. A községek fölötti felügyelet megvalósulása érdekében a belügyminiszter még 1927-ben adott ki egy rendeletet, 115 amely szerint a járási főszolgabírák kötelesek voltak a járásbeli községek ügyvitelét, pénzkezelését, számvitelét és vagyonkezelését évenként legalább egyszer a helyszínen alaposan megvizsgálni. Nem mondhatni, hogy a rendelet — lehetetlent kívánt volna a főszolgabíróktól. Ennek ellenére sem állíthatjuk azt, hogy a járások első tisztviselői minden esetben eleget tettek ennek az előírásnak. b) A minisztériumi vizsgálat adatainak a Tolna megyei járásokra vonatkozó anyagának elemzését két élenjáró, s az ellenőröknek a legkevesebb gondot okozó főszolgabírói hivatallal kezdenők. A dunaföldvári járás főszolgabírói hivatalában megejtett ellenőrzés eredményeként a revizorok megállapították, hogy Kaszás György dr. főszolgabíró „eléggé szabályszerűen, pontosan, kellő közigazgatási, valamint jogi ismeretek alapján" végezte ügyintézői tevékenységét. 116 Mindössze a kihágási ügyek intézésekor vétett 'kisebb-nagyobb hibákat. A legkevesebb szabálytalansággal mégsem itt, hanem a központi járási főszolgabírói hivatalban találkozhattak a minisztériumi emberek. Ezt jelezte a miniszteri összefoglaló is, mely hangsúlyozta, hogy több apró szabálytalanság ellenére Szongott Edvin főszolgabíró „működése egyébként kifogástalan és elismerésre érdemes" volt w A megye többi főszolgabírói hivatalában azonban az ellenőrök sokkal több szabálytalanságra, hiányosságra bukkantak. 389