Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Szita János: Tolna vármegye költségvetési gazdálkodása a dualizmus első éveiben (1867-1870) • 319

ÍV. A közbiztonsági személyzet és a megyei cselédek mellékjárulékai A közbiztonsági személyezt és a megyei cselédek mellék járulékai rovaton meglehetősen eltérő jellegű előirányzatokat találunk. Részben mellék járandóság jellegű „a ruhabeli illetőség" (mai szóhasználattal az egyen-, ül. a formaruha), hiszen ebben az időben nemcsak a ma egyenruhában szolgálatot teljesítő közbiztonsági és börtönőri személyzet, hanem a tiszti legények ós a megyei huszárok is egyenruhát hordtak. Mivel ez — ha nem is teljes egészében — a civilruhát is pótolta, részben mellék járandóságnak fogható fel. Ilyen címen a megye 6659,42 forintot

/,,j irányoz elő. Az előirányzat alapját képező részletes számítások nem maradtak fenn, így nem állapítható meg, hogy az egyes kategóriák (huszárok, közbiztonságiak, börtönőrök, hajdúk) ruházatának költségei mennyire térnek el egymástól. Ha a 133 fő ruházatra jogosultra vetítjük az előirányzatot, akkor egy főre 50,07 forint esik 1868-ban. Ez felületesen nézve magasnak tűnik, különösen akkor, ha a hajdúk évi 120 forintos fizetésével vetjük össze. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy milyen ruházatot kaptak természetben az erre jogosultaik, akkor az összeg reális. Minden jogosult új csizmát, ül. csizmaf ej élést, téli és nyári nadrágot, mentét, illetve dolmányt, köpenyt, csákót (vörös-kék forgóval vagy a tollal), nyakkendőt, sarkantyút kap. Mindezek hihetetlen mennyiségben emésztik föl a díszítésre szánt zsinórt: 1868-ban pl. 1692 rőf négyszögletes zsinórt, 140 rőf „fonyást", 3000 rőf borítást rendelnek valamennyi 5,5 krajcáros rőfönkénti egységáron, amit még 1372 rőf 1,5 krajcáros egységárú sujtás sgészít ki. Külön szerzik be a gombok három fajtáját (körtegomb, makkgomb, rózsagomb). A ruhákat az előre beszerzett anyagokból méretre varratják, ami nemcsak drágítja, hanem lassítja az amúgy is eléggé döcögő ruhajuttatást/

17 így a fejenként előirányzott összeg valóban elhasználódik az egyen-, illetve formaruházatra, de teljes egészében mellék járandóságként nem foghatjuk fel, legfeljebb ennek 30—40%-át, azaz 15—20 forintot, mivel ennél többet egy hasonló társadalmigazdasági körülmények között élő férfi akkori évi ruházkodási költsége nem tett ki. Ezen rovat második tétele az évi 50 forintban előirányzott fegyver ja vitás egyáltalán nem mellék járandóság, hanem ingókarbantartási kiadás. Közelebbi vizsgálatot érdemel a lovaslegénység lótartási és patkolási költségére lovanként előirányzott évi 130 forint, már csak azért is, mert ez 10 forinttal meghaladja a hajdúk évi fizetését. A lótartás normája 1866 elején még 120 forint és a megye az év folyamán emelteti fel a május—július havi zab, széna- és szalmaárak alapján 10 forinttal. Meg kell itt említenünk, hogy Tolna megye nagy részét 1866 májusában erős fagykár érte, majd ugyanebben az évben j égverések sorozata és erős szárazság sújt ja a megyét. így ez a drágaság, aminek alapján a lótartás költségét felemeltetik, csak átmeneti. Ugyancsak soknak tűnik az évi 10 forint patkoltatási költség is, hiszen egy pár sarkantyút ekkor 80 krajcárért készítenek, ami sokkal munkaigényesebb, mint egy pár patkó elkészítése és felverése. (A ló hátsó lábát valószínű nem patkolták, hiszen ezelőtt 40 évvel csak a köves utakon hajtott lovakat vasalták meg a hátsó lábukra.) Köves út pedig ekkor Tolnában alig van. A lótartási átalányból legalább 20—30% a fentiek alapján mellék járandóság, ami azonban a lóápolási munka ellenértékeként is felfogható. (Külön jövedelmet jelentbetett a keletkezett trágya, akár értékesítették, akár saját földjükön használták fel.)

48 332