Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

105. TmL. 300/1785. július 9., valamint OL. M. kanc. AG. 10171/1785. Gr. Széchényi Ferenc utólag beírt kommentárjeHegű megjegyzései miatt ez utóbbit használtam. 106. Uo. 107. A korszak megítélése szerint azok az ártalmas malmok, amelyek vagy a hajóvontatást akadályozzák (ha pl. fix bejáró-úttal, híddal rendelkeznek), vagy pedig építési-tervezési hibák miatt „megfogják" a patak vizét, azt felduzzasztják és így elősegítik művelt területek elöntését. 108. A még I. István által intézményesített tizedet (decima) a XVIII. sz.-ban az egyház sok helyütt már nem maga szedte be, hanem bérbe adta. Negyed, tizenhatod .stb. ... a helyi papság (plébános) törvénycikkekben, illetve egyházi normákban meghatározott joga a beszedett tized megjelölt (1/4, 1/16-od stb.) részére. 109. „Haec quaestio honestos nec ferire potest, malos autem mini etiam nosse oportet". OL. M. kanc. AG. 10171/1785. 110. A jozefinista kereskedelmi politika egyik alappillére és principiuma volt — az osztrák, cseh ipar megerősítése, támogatása érdekében — a konkurrenciát jelentő termékek, áruk behozatalának és árusításának tilalma. Az ilyen árukat nevezték tiltott cikkeknek. 111. A megye területén mintegy 30 községben és mezővárosban volt katonai kvártélyház. Ezek rendszerint vályogból vagy téglából készült, 3—5 hálóhelyiségből (cubiculum), konyhából és kamrából álló építmények voltak, amelyek lehetővé tették kisebb (20—25 főnyi) átvonuló egységek ideiglenes elszállásolását. Ilyen esetekben az alegységek részére a napi menet céljaként valamelyik kvártélyház elérését adták meg. A kvártélyház mellett rendszerint rozséból font és sárral betapasztott istállók voltak, ezek 6—20 ló elhelyezését biztosították. A dombóvári járásban pl. Gyulaion, Döbröközben, Iregen, Szántón és Tamásiban volt kvártély, ház, ezek épületeinek értékét — a fenti sorrendben — a főszolgabíró 500, 600, 400, 100 és 3000 forintra becsülte. E házak az év jelentős részében kihasználatla_ nul álltak, állaguk romlott, a helyi szerveknek sok gondot jelentett a folyamatos javítás, karbantartás, a kormányzat ezért is törekedett arra, hogy hivatali helyiségekké alakítsa át, illetve egyéb módon hasznosítsa azokat. A dombóvári járás kvártélyházait 1787-ben pl. így látták hasznosíthatónak: szolgabírói lakás (Gyulaj); paplak (Döbrököz); a megyei esküdt, vagy a falusi jegyző lakásaként (Ireg); paplak (Szántó); végül selyem-, esetleg szövőmanufaktúraként, vagy főszolgabírói lakásként (hivatalként) a tamási kvártélyházat. L. TmL. 39/1787. 112. A Haditanács évente határozta meg, hogy a katonaság milyen értékben számolja el a neki természetben átadott orális, illetve equilis (ló-) porciókat. Ez az ún. regulamentáris ár azonban mindig alacsonyabb volt a piaci árnál, a kettő közötti különbség az úgynevezett deperdita. 113. A korabeli hadseregszervezési és -fenntartási gyakorlatnak megfelelően a katona békeidőben nem volt mindig az alakulatánál: az egyes ezredek legénységi állományának jelentős része huzamosabb ideig szabadságon volt, szülőfalujában tartózkodott és családjával együtt dolgozott (erre az időre természetesen nem kapott zsoldot). A megyei igazgatás számára sok gondot jelentett a szabadságolási ügyek végzése: a regimént először megírta a megyének, hogy hány katonát, kiket, melyik községbe kíván szabadságolni; a megye ezután megbízott egy hatósági személyt (rendszerint a szolgabírót) a „vizsgálattar', ez kiment a községbe és megtudakolta, hogy a szabadságolt katonát „befogadja-e" családja, biztosítva van-e számára a rendes megélhetés, a katona visszajövetele nem okoz-e valami271