Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

hónap múlva azonban a főispán levonja már a tanulságokat is: a szolgabírói naplókból úgy látja, hogy közülük egyesek nem látják el feladataikat, vagy — ha el is végeztek valamit, annak lényegét nem tudják diáriumukban rögzíteni. Mindkét esetben feladata ellátására képtelen személynek tekinti az ilyen szolgabírót. „A köznek azonban elsőrendű érdeke, hogy megjelelő és alkalmas tisztségviselői legyenek", ezért utasítja az alispánt: közölje a szolgabíró urakkal, hogy november 1. után — amennyiben a főispán úgy ítéli meg, hogy valamelyik judlium a munka elvégzésére, vagy az erről szóló jelentés megtételére alkalmatlan — az ilyen tisztségviselőt, aki „feladatát nem tudja becsülettel, a Haza javára ellátni" — kénytelen lesz elmozdítani és helyette mást funkcióba állítani.

168 A levest azonban mégsem ehettek olyan forrón, mint ahogy főzték: a simontornyai járás szolgabírája (ifj. Dőry János) a kerületi főispáni rendszer bevezetése, illetve az Alispáni Utasítás kiadása utáni egy év leforgása alatt mindössze két jelentést, illetve naplómásolatot küldött be (hanyagsága miatt az alispán is többször megrótta, ezen felül gyakran volt panasz földesúri magatartására és más munkájára is), leváltására azonban mégsem került sor, 1786 őszén maga mondott le tisztségéről. c) A szolgabírók egy része ellen — bár ők is földesurak voltak — soha nem merült fel semmilyen panasz vagy kifogás és ez nagy elismerés egy olyan (ellentétektől feszülő és személyi ambíciók torz kiélésére is lehetőségeket biztosító) indulatoktól fortyogó időszakban, mint amilyen II. József uralkodásának második fele volt. A szolgabírák másik része ellen viszont tömegesen futnak be a megyéhez a panaszok és a visszaélésekkel kapcsolatos reparációs kérelmek. Az erőszakoskodó, hatalmaskodó megyei officiálisok közül a pálmát kétségkívül Friebeisz János görbői földbirtokos, a dombóvári járás főbírája viszi el. Egy veszprémi kereskedő pl. feljelentette, mert a Kisasszony-napi iregi vásárban éktelen istenkáromlások közepette jogtalanul elkobozta a vásárra vitt áruját (az ügy kivizsgálására a völgységi járás főszolgabírája — mint érdektelen személy — kapott megbízást, a korabeli gyakorlatnak megfelelően). Egy másik friebesziáda: a főbíró volt ispánja kérte gr. Széchényit, hogy kötelezze Friebeisz főbíró urat a jogtalanul lefoglalt ingóságok, valamint a neki járó kéthavi bér kiadására. Ez az ügy úgy fejeződött be, hogy a kerületi főispán kemény hangú leiratban utasította a főbírót — akit „gyakran megbíznak viszályok elsimításával, de úgy látszik: a saját ügyét nem tudja elsimítani" — a kereset tárgyát képező ingóságok, valamint pénz azonnali Szekszárdra történő beszállítására. Panaszt tettek Friebeisz főbíró ellen községi jegyzők, a pincehelyi sub-judex, de magánosok is (egyebek között a görbői csaplárosné, bizonyos nemes Szíj Katalin) azért, mert valamilyen ürüggyel sajátkezűleg elverte, illetve embereivel megrakatta őket.

169 Az eddigiekből azt is lehetne hinni, hogy a dombóvári főbíró szangvinikus ember volt, akit gyakran elragadott az indulat és ezért viselkedett funciójához méltatlanul. Voltak azonban olyan esetei, amelyek rabiátusságának céltudatosságára vallanak. 1786 nyarán például egy paraszttól elvett két szép lovat, amelyet az egy somogyi táblabíró megbízásából értékesítésre vett át. A szolgabíró nem hitt a parasztnak, utasította, hogy hozzon Somogy megye alispánjától tanúsítványt, amelyből állításának igazsága kiderül. A paraszt megkapta a testimoniálist, ezzel egyidőben azonban a kerületi főispán is utasította Tolna megyét: intézkedjen, hogy a dombóvári főbíró a két lovat haladéktalanul adja ki jogos birtokosának. (Az utasítás ezen felül azt is előírta: ki kell az ügyet vizs250