Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

dül a földvári járás az, amelyben a vizsgált periódusban csak 2 főszolgabíró működött (Balogh István és Forster János, de ő — Dombóvárra helyezése előtt — itt volt vice-judlium, tehát megfelelő helyismerettel rendelkezett). A nagyarányú mozgásban szerepe volt annak, hogy a főszolgabírói kar egészségileg viszonylag gyenge lábakon állt: az öt év során hárman haltak ki a főbírói tisztségből (a gr. Apponyi által nem sokkal előbb még heves ifjoncnak titulált Dőry József, továbbá Perczel Elek ós utódja Jelencsies Ferenc), de Balogh István főbíró sem sokkal élte túl a II. József-féle reformtörekvések összeomlását. Nagyjából hasonló képet mutat a szolgabírói gárda is: egyetlen ember van (ez Frank Ferenc, a dombóvári járás vice-judliuma), aki öt éven át végig megmaradt funkciójában. így törvényszerű, hogy Széchényinek a tisztségviselőkkel szemben támasztott egyik alapvető követelménye — a gondjaira bízott terület viszonyainak és embereinek alapos megismerése — gyakorlatilag megvalósíthatatlan maradt. A megyei embereknél (akiket egyik járásból a másikba helyeztek, mint Forster Jánost, Sztankovánszky Györgyöt), vagy Dőry Jánosnál (aki 1786-ig a siniontomyai járásiban volt vice-judlium, 1789Jben pedig a völgységi járás főbírája lett) ez nem okozott olyan problémát, mint az „importált" kádereknél, ezek — a kerületi főispán, már elemzett, kényszerű káderpolitikája miatt — legfeljebb hírekből, rokoni tájékoztatásokból ismerték a megyei viszonyokat. Mindezek előrebocsátása után vegyük közelebbről szemügyre: hogyan végezték a szolgabírók napi munkájukat?, hogyan látták el igazgatási és igazságszolgáltatási feladataikat, miképpen valósították meg azokat az elveket, amelyeket a különféle utasítások részükre előírtak? Az elemzés elvégzéséhez felbecsülhetetlen segítséget nyújt az a több, mint 100 szolgabírói munkanapló (diarium), amely a másfél év anyagából fennmaradt. Ezek ragyogóan tükrözik a megye mindennapos életének gondjait, az egyes társadalmi osztályok, rétegek törekvéseit, feltárják előttünk az osztályok harcának módszereit éppúgy, mint a tisztségviselői gárda felfogását. A diáriumok általában nem felelnek meg az A lispáni Utasításban előírt követelményeknek, nagyon sok kifogásolnivalót talált bennük — már elkészülésük idején — Széchényi, sőt még Jeszenszky alispán is, aki lényegében a régivágású megyei vezetők közé tartozott és így nemcsak rokoni kapcsolatai, hanem politikai nézetei alapján is a nemesi érdekek (módszereik) védelmezője volt. Mindezek ellenére e naplók — jó tükrök, kellő szűrőt alkalmazva megmutatják a korabeli valóságot, számos értékes adatot nyújtanak a csaknem két évszázad távlatában vizsgált küzdelmek jobb megértéséhez. Mindenekelőtt: a diáriumok tanúsága szerint hogyan dolgoztak a szolgabírák? a) Az első szembetűnő jelenség, hogy a tisztségviselők jó része elsősorban nem a közigazgatás szolgája, hanem földesúr. Ezért tartja ez a csoport igen gyakran terhesnek a fegyelmezett és következetes munkát ós meg sem kíséreli végrehajtani azokat a feladatokat, amelyeket az uralkodó vagy szolgálati elöljárói elvárnak tőle. A tapasztalatlanabb szolgabírák néha el is szólják magukat, megírják a valóságot, feltüntetik naplójukban, hogy hivatali munkájuk végzése helyett tulajdonképpen mivel is foglalkoztak. Példa erre a völgységi járás szolgabírójának naplóbejegyzése: „szeptember 12—14. között a szekszárdi vásáron voltam, ahol be tudtam szerezni magamnak a közeli szürethez szükséges dolgokat".

159 Kétszáz év távlatából nehéz felderíteni, hogy ilyen esetben a tisztségviselő távolléte önkényes volt-e, a szóbeli engedélyeket a legjobb kutató sem képes meglelni (valószínűsíthető, hogy erre a vice-judlium engedélyt kapott, 247