Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

III. Az igazgatási reform végrehajtása Tolna megyében 1. Az Alispáni Utasítás és a Kérdések 1785. június 1-el a kerületi főispánok és biztosok elfoglalták szolgálati beosztásukat és — a központi elképzeléseknek megfelelően — generális kongregációkon mutatkoztak be a gondjaikra bízott megyék közönségének. Tolna megyében a bemutatkozó közgyűlésre június 13-án került sor — minden különösebb zavar nélkül, a résztvevők a szokásoknak megfelelően minden jót kívántak az új főispánnak, valamint az országnak és a megyének. A nemesség egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. Ezzel egyidőben a „működő főispán" két alapvető jelentőségű okmányt adott ki: az Alispáni Utasítás elnevezést viselő instrukciót, amely tulajdonképpen az új adminisztrációs szervezet működési elveit rögzítette 132 §-bian (nagyjából a kancellárián kidolgozott Főispáni Utasítás szellemében) és a csaknem 700 kérdést tartalmazó „Quaestiones" elnevezésű okmányt (ennek értékelésére később visszatérünk). A megyei igazgatási tevékenység alapjául szolgáló Alispáni Utasítás nagyjából három részre oszlik: a) Az első 59 § arra ad választ, hogy mit kell tenni a megyében az igazgatási feladatok gyorsabb megoldása érdekében. Sorra veszi a folyamatos ügyintézést, valamint a rendet biztosító feladatokat: a megyeszékhelyen tartózkodó állandó stáb összetételét és teendőit; az alispán, valamint a többi megyei tisztviselő feladatait — az ügyek menetének természetes rendje szerint (attól kezdve, hogy az ügyirat beérkezik, egészen addig, míg a jelentést felterjesztik, vagy kérelme elintézéséről az állampolgár értesítést kap). Az instrukciónak ez a része tartalmazza az igazgatási egységek (járások) arányosításával, körzetekbe (numerusokba) sorolásával kapcsolatos előírásokat, de a járási (szolgabírói) továbbá a községi tevékenységgel összefüggő követelményeket is — a már megismert tartalommal. Hangsúlyt kap az Utasításban a tisztségviselők személyi felelőssége, az ellenőrzés fontossága (mind a közvetlen ellenőrzésre — vizitáció —, mind a közvetettre — a diárium alapján végrehajtott ellenőrzésre intézkedik az Utasítás). Mindez teljesen megfelel a központi előírásnak, van azonban az Instrukciónak néhány olyan pontja, amely a fiatal és lelkes kerületi főispán (valamint kancelláriája) bizonyos fokú merevségére utal. Az alispán részére pl. előírja a 4. §: „Ha betegség akadályozza őt az ügyek intézésében, ezt azonnal jelentse a működő főispánnak, hogy az helyettesítésével mást bízhasson meg".

m Ez kissé körülményes lehetett akkor, ha a főispán éppen valamelyik távoli megyéjében tartózkodik (ilyen esetben előre értesítették a megyéket, hogy a főispánnak szóló jelentéseket meghatározott időszakban, hova küldjék utána) néha 10—15 napba is telik a postafordulás ilyenkor, és ha szó szerint megtartják a rendelkezést — a válasz megérkezéséig a megyének nincs irányítója. Ha a folyamatos ügyintézés a reform egyik célja, miért nem helyettesíthet automatikusan a másodalispán (a szervezetszerű helyettes) vagy a megyeszékhely, járás főbírója, miért kell ebben is megvárni a fentről jövő gondoskodást? Nagyon egészséges viszont az a rendelkezés, amely előírta, hogy mindenféle megyei nyil223