Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

ben az eredeti javaslatok teljesen átalakulnak, esetleg el is sikkadnak. Ez történt a Brunszvik-javaslat falusi jegyzőkre vonatkozó részével is. II. József véleménye erről a kérdésről: „En mindig nagyra tartottam ezt a tisztséget, mert ők azok, akiktől az alattvalók és a községek felvilágosítása, oltalmazása és vezetése függ", mégis „előnyösebbnek tartanám, ha inkább minden szolgabíró mellé két jegyzőt állítanánk be, akik — jobbágy (illetve szegény-) ügyvédként — a községek, valamint a parasztok kérvényeit, előterjesztéseit és panaszait megfogalmaznák. Egyébként a községek a jegyző beállítására szánt pénzt fordítsák az iskolamesterekre, akiknek a nemzet felvilágosításában oly nagy szerepük van".

95 A kancellária örömmel egyetért az uralkodó elképzelésével, azzal is, hogy ezek végezzék el a megjelölt teendőket. Ezen felül azonban sok egyéb feladatokat is elláthatnának: rendeznék a községek számadásait, vezethetnék az átvonuló katonaság ellátására vonatkozó nyilvántartásokat. Ez maga is egész embert kíván, hiszen sok járásban 30—40 (néhol, mint Baranyában és Somogyban 80—100) falu is van, ezek egytől egyig élelmet és lótápot adnak az átvonuló katonaság részére, előfogatokat állítanak ki stb.. .. Ezért tartja döntőnek a kancellária, hogy ebbe a — tulajdonképpen már járási jegyzői — funkcióba megfelelő felkészültségű emberek kerüljenek. A másik jegyző — a kancellária új álláspontja szerint — kizárólag csak jobbágy-ügyekkel foglalkozna, kezére dolgozna a minden egyéb feladatától megszabadított megyei fiskálisnak (mint szegény-ügyvédnek). Amikor tehát a valóság ismeretére épített eredeti javaslatot az uralkodó nem fogadta el és helyette járási jegyzők beállítása mellett döntött, a kancellária tanácsosaiban volt annyi rugalmasság, hogy kiaknázzák ezt a lehetőséget és az új döntéssel létrehozott intézmény feladatát meghatározzák az egész reform-konstrukcióban. Legfeljebb az apolitikus magatartást lehet ebben az esetben a kancellária szemére vetni, hogy nem volt eléggé körültekintő és lelkes rezonanciájával óvatossá tette II. Józsefet. Ez történt ebben az esetben is, a falusi jegyzők ügyében megtett új javaslatot „egyelőre tájékoztatásként kezelem, nem fogadom el, míg ebben a kérdésben jobb rendelkezést nem találunk".

96 Ebben az esetben talán az lett volna a jobb megoldás, ha a kancellária levonja az uralkodó álláspontjának szervezeti, pénzügyi stb. következményeit és csak a járási jegyzők beállítása után alakítja ki a hatáskörűikbe tartozó ügyeket, valamint ezek elintézési módját. Szembetűnő jelenség az igazgatási reformprogram kidolgozása során, hogy az uralkodó korántsem adja meg azt a bizalmat kancelláriájának, mint amilyennel az új főispánok munkáját övezi. Ezért van az, hogy — a valóság ismerete nélkül — az uralkodó gyakran dönt a kancellária javaslatától eltérően (1. falusi jegyzők). Részletes elemzést igényelne, hogy el lehessen dönteni: mi írható ebben a bizalmatlan magatartásban a jellegzetes uralkodói attitűdök, az esetleges udvari intrikák (pl. Izdenczy befolyása) és a lehetséges negatív tapasztalatok terhére. Mindenesetre kiáltó a kontraszt az egyes királyi pátensekben (egyebek között a híres 1783-as „PásztorlevéP'-ben) hangoztatott szép szavak (bizalom a hivatalnokokban, dolgozzanak önállóan stb.) és a kancelláriával szemben is megnyilvánuló gyámkodás, a konkrét kérdésekben is szembetűnő uralkodói magabiztosság és az erre alapuló döntés között. Gyakran az elképzelésnek javára van az uralkodói korrekció (egyebek között úgy dönt, hogy az elvi rendeleteket nyomtatásban kell a tisztviselők rendelkezésére bocsátani), másutt viszont visszájára fordítja a helyes propozíciókat, egy-két aprónak tűnő kiegészítéssel teljesen lerontja ezek pozitív szerepét. Egyetlen példa erre: döntése szerint ki kell hirdetni, hogy a szolgabíró által kiszabott (maximálisan 24 220