Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

azonnal át kell adni a szolgabírónak, akinek úgy kell elvégezni a kihallgatást (examen benevolum), hogy annak alapján világossá váljon: a delinquens valóban alaposan gyanúsítható az adott bűntett elkövetésével és a befogásához szükséges törvényes gyanújelek megvannak. Ha ez az első kihallgatáskor nem bizonyosodik be: az őrizetbe vettet szabadlábra kell helyezni. Ha a cselekmény „nyilvánvaló", illetve megalapozott gyanújelek (közvetett bizonyítékok) vannak — viszont az ügy nem nagysúlyú, következményeit tekintve nem nagyon veszélyes, és néhány napos elzárással vagy egyéb intézkedésekkel lezárható — a főszolgabíró (illetve az ő írásos engedélyével a szolgabíró) néhány napos áristomra, vagy 24 botot meg nem haladó testi fenyítésre szóló ítéletet mondhat ki, amelyet — amennyiben ez a közelben van — mindig in loco delicti kell végrehajtani. Erről is naplót kell vezetnie a szolgabírónak, amelyet az elöljárók rendszeresen ellenőrizzenek és figyelmeztessék a judliumot, ha úgy látják, hogy büntető hatalmát nem megfelelőképpen gyakorolja, ezen felül adják meg számára a megfelelő kioktatást. Ha az ügy elbírálása meghaladja a szolgabíró hatáskörét: kísértesse be az őrizetbe vett személyt a megyeszékhelyre. A székhelyen működő állandó stábnak — a javaslat alapján — nagy szerepe van a büntetőügyek eldöntésében is: a fiskálisnak kell lényegében eldöntenie (a beküldött bizonyítékok alapján), hogy az ügy rendkívüli, vagy rendes büntető törvényszék (sedria) elé kerüljön-e. Főbenjáró ügyekben a rendszerint negyedévenként ülésező rendes megyei büntető sedria ítél, a többi ügy a hetenként összeülő rendkívüli büntető sedria megítélése alá kerül. Az úrbéri és büntető ügyekben egyaránt szabály: a rendkívüli sedria ítéletét be kell mutatni a rendes törvényszéki ülésszakon. Ez a rendszer természetesen nincs tökéletesen kidolgozva — egy ilyen jellegű tervezettől ezt nem is lehet várni — mégis: lehetetlen fel nem ismerni ebben az elképzelésben az anyagi-jogi és eljárási trichotómiát, amely csak a francia forradalom után vált Európában elterjedtté. A kancellária Instructio-tervezetében ugyancsak helyt kaptak az adóztatással kapcsolatos igazgatási feladatok — az eddig megismert módszernek megfelelően, gyakorlatiasan. Főképpen a katonai végrehajtás elkerülését igyekszik a főispánok lelkére kötni: gyakran megviseli az adózót, mert ilyenkor még a katonaságot is a parasztnak kell eltartani; a végrehajtás sokszor súlyos atrocitásokkal jár, megalázza az adófizetőket. Helyette paraszti adószedők beállítását javasolja az Instructio-tervezet: ők ismerik a falu gazdasági helyzetét, az egyes adózókat is, tudják, hogy ki mikor képes az adó megfizetésére, és mikor nem. Nagy nyomatékot kap a Brunszvik-javaslatban még az anyagi gazdálkodással kapcsolatos tervszerűség, takarékosság, az ellenőrzés jelentősége. A takarékosságot azonban — gyakorlati tapasztalatokból kiindulva — nemcsák a pénzgazdálkodásban tartja szükségesnek a kancellária. A munkaerővel is takarékoskodni kell: a különböző munkák végrehajtásánál biztosítani kell a szervezettséget és a szakszerű irányítást, nehogy az emberi fáradozás, költség és idő haszontalanul fecsérelődjék el. De törekednie kell az igazgatásnak arra is, hogy valamiképpen megszüntesse az aránytalanságot, amely az utak és hajózható folyók melletti, valamint az azoktól távolabb fekvő községek közmunka-kötelezettségében van. Egyik faluban aránytalanul sok időre vonják el a parasztot saját gazdaságától, a másik községben (melynek földrajzi helyzete más) ilyen probléma nincs. Ezért meg kellene fizetni a megyei pénztárból az útfenntartási munkán eltöltött időt, ha erre nincs mód, esetleg el lehetne engedni adója egy részét stb.... A lényeg: láttatni kell a paraszttal, hogy a közösségi 217