Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

Az előzőekben megemlített negatív hatáshoz hasonló következménye volt annak a XVIII. század végén még mindig fennálló gyakorlatnak, hogy az igazgatás egyetlen keretéül továbbra is csak a megye szolgált: a szolgabírák — bár a főbíróknak külön járása volt — a megye (nem a járás) tisztségviselői voltak, a mezőváros vagy a község nem rendelkezett törvényben meghatározott szervezettel és hatósági jogokkal (csak együttélő embercsoportok települései voltak, amelyek belső rendjét elsősorban a földesúr szabta meg). Ennek következtében mindenki a megyét kereste meg, minden ügy a megyén „futott keresztül", még akkor is, ha, azok konkrét elintézésében a comitatus-nak közvetítő, postási szerepe volt, tehát lassította az ügyek elintézését. Példaszerűen: ha valamelyik ezred érdeklődött, hogy milyen magatartást tanúsít valamelyik szabadsá_ gólt katonája falujában, érdeklődésével a nemes vármegyét kereste meg. Ez — gyűlési döntés alapján — kiadta az iratot az illetékes főszolgabírónak, aki vagy személyesen vagy helyettese, az egyik esküdt, esetleg egy táblabíró közreműködésével informálódott a községben, megvizsgálta az ügyet. A jelentés ugyanezt a hosszú utat tette meg visszafelé. Néhány kérdésben előfordult ugyan, hogy a közgyűlés felhatalmazta az alispánt: rövid úton küldje el az információt vagy a jelentést, a közösséget csak a megtörtént elintézésről tájékoztassa, az ilyen felhatalmazások azonban nem általánosak, csak egyedi esetekre vonatkoznak, még csak teljes ügytípusokra sem terjednek ki. Napirendre került tehát a megye mellett a járások kialakítása, a községi szervezet megteremtése, az a ikövetelmény, hogy ne szolgálati úton, hanem közvetlenül jussanak el bizonyos megkeresések, mindennapos feladatokat tartalmazó akták a járáshoz, a községhez — a megye kiiktatásával. b) A megyei ügyintézésben szembetűnő másik jellegzetesség a feltűnő lazaság, a „szervezeti fegyelem" nagyon alacsony színvonala. Sűrűn előforduló hiba az ügyintézésben „a toll botlása" (error calami), főleg az adókivetéseknél: így például Zomba parasztsága 1784-ben 445 forinttal kevesebb adót fizetett, mint amennyit az adóegységek, a dikák alapján kellett volna, mindezt a toll botlása miatt. Ez az összeg nem kevés, a megye egész hadiadójának körülbelül egy százaléka, ilyen „botlás" esetén el lehetne várni valamilyen intézkedést is a hiba elkövetőjével szemben, a közgyűlés döntése mégis csak ennyi: a következő évi quantumot a tévedésnek megfelelő pénzösszeggel kell a jövő évben növelni.

13 A közgyűléseken viszonylag sűrűn előfordul, hogy reprehendáló helytartótanácsi ultimátumokat olvasnak fel: a megye hónapokon, esetleg éveken keresztül nem teljesítette valamilyen feladatát, ezért fejezi ki rosszallását az ország igazgatásának központi szerve. A vizsgált periódusban történetesen felszólítást kap Tolna megye, hogy az eszéki híd megépítésére 10 évvel korábban felajánlott összegeket hajtsa be és fizesse be. Az 1784. június 4-i megyei közgyűlés válasza: nagyon szívesen eleget tennének a felszólításnak, de az archívum aktáit a megyeház tatarozása miatt másik helyiségbe szállították át, az iratok összekeveredtek, ezért jelenleg nem áll módjukban a szükséges okmányokat kikeresni.

16 Más esetben a kongregáció azzal indokolja egy jelentés több hónapos késését, hogy az iratok összekeveredtek a számadásokkal és „a nótáriusnak időbe került, míg azokat meg tudta találni".

11 De nemcsak az írásbeli jelentések késői felterjesztésében mutatkozott meg a megyei fegyelem lazasága, olyan — a közbiztonságot súlyosan veszélyeztető — mulasztások is gyakran előfordultak, hogy az előzetes letartóztatásba vett, vagy már jogerősen elítélt rabok őrzését sem biztosították megfelelőiképpen. így az 1784 októberében megtartott megyei közgyűlésen előbb éppen a Helytartótanácsnak a rabok gondo192