Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

Somogy több falut magához csatolt, s Tolna kérésére a nádor 1695 decemberében felszólította, hogy bocsássa őket vissza neki, de ezek — Endréd kivételével — a középkorban sem tartoztak Tolnához.

28 1696. január végén azonban olyan sajnálatos eset történt, amely siettette ennek a vitának a rendezését. Levennau hadbiztos a Starhemberg-ezred néhány katonájával Simontornya felé ment, hogy téli szállást keressen az élelemszállító szekereknek. Hídvégnél súlyos kimenetelű összeütközésre került sor a lakosok és a katonák között, s ennek során húsz katona életét vesztette, a vicekapitány, a lajdinánt pedig súlyosan megsebesült. A hídvégieket nem csupán a katonák garázda viselkedése háborította fel ennyire, hanem főképp az, hogy újabb teher fenyegette őket, pedig addig is épp elegük volt már belőle, mert két megye is kirótta rájuk az adót, mindkettő a magáénak tekintvén őt. A szigeti parancsnok, aki alá tartozott ez a vidék, rögtön jelentette az esetet Bécsbe, s Lipót már február 4-én meghagyta a nádornak, hogy intézze el e megyék közt folyó határpert, a fenti komoly incidens tárgyában pedig tartson szigorú vizsgálatot s adasson elégtételt az említett ezrednek és a hadbiztosnak.

29 A nádor a királyi parancsot azonnal leküldte megyénknek — bizonyára leküldte Somogynak is —, s felszólította, hogy tartson vizsgálatot, majd tegyen jelentést, „mivel nem kicsiny és nem elhallgatásra való dolog ez". Majd írt az alispánnak is: „Értésemre esett, — írta — minemű véletlen és hallatlan casus történt légyen az elmúlt napokban az németekkel Hídvégen. Az pedig ... onnan származott, hogy azon Hídvég falut Kegyelmetek, úgy nemes Somogy vármegye magához tartozandónak allegálja lenni." Mivel pedig — folytatta — Tolnának nemcsak Somoggyal, hanem Baranyával is van határpere, felhívta e három megyét, hogy március 12-re küldjék el követeiket Pozsonyba a tárgyalásra. Tolna megye úgy látszik rögtön, február 2-án rendkívüli közgyűlést tartott, s megkereste ebben az ügyben Somogy megyét. Az alispán 22-én válaszolt Hídvégről, s közölte, hogy ebben az ügyben csak a közgyűlés határozhat, annyit azonban már most megírhat, hogy a vitás falvak hiteles oklevelek bizonysága szerint mindig Somogyhoz tartoztak.

30 A nádor által 1696 márciusában tartott tárgyaláson ott feküdt előtte a még 1695-ben készült bizottsági jelentés is, s érdekes, hogy amikor ez a kérdés került sorra, a pozsonyi kamaránál levő 1534-i dikális lajstromot vették elő, — a nádori ítéletlevél Liber Regiusnak mondja, — s ennek alapján vonták meg a határokat.

31 Mivel azonban ez az ítélet még nem volt jogerős, mint az előbb is láttuk, itt is mindkét megye tovább dolgozott s folytatta a bizonyítékai gyűjtését.

32 A királyi tábla, mint tudjuk, november 9-én erősítette meg a nádor döntését, aki ugyanazon a napon írt Matuseknek és felkérte, hogy mielőbb menjen le Fiáth Jánossal a helyszínre a Tolna, Fehér és Somogy megyék közti határperben. Bizonyára úgy gondolta, hogy most már lezárhatja ezt az ügyet, de nem úgy lett. 1710-ben, amikor Broderich már másodízben volt alispán, még mindig rendezetlen volt ez a kérdés. A Somogy megyei commissarius három Tolna megyei falura kenyeret reparciált Schilling óbester részére. Amikor ezt megtudta Broderich, mérges levelet írt neki: „Kegyelmed — írta — hagyjon 11