Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

A megszálló németek és a különböző magyar hatóságok kapcsolatára több adat utal. A német és magyar tisztek között súrlódás nem volt és kölcsönösen bizonyos udvariassági összeköttetésben álltak.

32 A Gestapo tartotta fenn Szekszárdon a kapcsolatot a város vezetőségével. Az elszállásolással, ellátással összefüggő kívánságaikat egy magyarul is beszélő Jüngling nevű főhadnagy adta elő a városházán. Mindössze egy-két eset volt, amikor a polgármestert a Gestapóhoz hívatták.

33 A csendőrség és a német parancsnokság közötti viszonyra egyetlen közvetlen adatunk van, melyre hivatkoztunk. Ez akkor történt, amikor a bevonulás után a német atrocitások miatt a csendőrség parancsnoka a szekszárdi német csapatok parancsnokával közvetlenül tárgyalt és ígéretet kapott a panaszok orvoslására.

34 Feltételezhető a visszaemlékezések alapján, hogy elsősorban a zsidóellenes akciókban a Gestapo és az SS bizonyos esetekben magyar hatósági közreműködés nélkül központjaiktól kapott rendelkezésre tevékenykedtek. Később említés lesz arról, hogy a zsidó tanács elnöke naponta kapott rendelkezéseket közvetlenül a Gestapótól, melynek végrehajtásáért a közösség egyetemlegesen volt felelős. Ma már ellenőrizhetetlen közlések szerint, valószínűleg a volksbundosokon és a nyilasokon keresztül a Gestapónak beépített helyi emberei voltak, akik intézkedéseikhez támogatást adhattak. Nincs közvetlen tudomásunk arról, hogy a március 19-én Szekszárdon állomásozó honvéd csapategységek és a megszálló német csapatok között milyen viszony alakult ki. A magyar honvédség sorsa ugyanis a klessheimi tárgyalások után sem volt tisztázott. Mint az első fejezetben megírtuk, a tárgyalások eredményessége miatt a főhadiszállás egyelőre úgy intézkedett, hogy amennyiben a csapatok nem tanúsítanak ellenállást, lefegyverzés mellőzésével a laktanyákban együtt-tartandók. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a magyar laktanyák elé német őrséget állítottak. A korábban idézett Terenyi-féle visszaemlékezésből határozottan kitűnt, hogy a rendőrkapitányságon először jelentkező német tiszt nemcsak a város, hanem a laktanya megszállását is közölte. A Lendvai Józsefféle visszaemlékezés szintén említést tesz, hogy a laktanyában a magyar katonai alakulatnál együtt-tartást rendeltek el. Ez a helyzet 19-től 29-ig tartott, mert a legfelsőbb német vezetésben ellentétek voltak a magyar hadsereg megbízhatóságát illetően. A külügyi vonal Ribbentroppal az élén a magyarokat megbízhatatlannak tartotta és lefegyverzésüket követelte. Veesenmayer, valamint báró Weisch vezértábornagy, a déli német haderők főparancsnoka politikai és katonai megfontolásból egyaránt helytelennek tartották a lefegyverzést.

3

" Horthy Veesenmayer és Weisch előtt kijelentette, ha továbbra is laktanyákba zárják a magyar csapatokat, kénytelen lesz lemondani.

30 Azt is jelentették a németek, hogy egy esetleges lefegyverzés ellenállásba ütközne és ehhez szükséges haderővel nem rendelkeznek.

37 Közben a keleti fronton Kolomea és Csernovitz elvesztése kilátásban volt, Hitler hallgatott a magyar csapatok felszabadítására vonatkozó javaslatra.

38 Ezt a döntést 29-én közölték a magyar kormánnyal. Hogy ez alatt az idő alatt a körülzárt laktanyák és a külvilág között valamilyen kapcsolat létezett, azt egy szekszárdi eset is mutatja: Az itteni gimnázium felsős diákjai hosszabb ideje rendszeresen támogatták a hűségmozgalmi németeket és falujárásuk során támadták a Volksbundot. így kialakult egy együttes. Németh István a következőkben emlékszik vissza egy különleges esetre: „Ezek közül választották ki a 44-es német megszállás 90