Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)
Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55
A kézirat gyanánt kiadott adatközlés „Bevezető megjegyzések" című oldalán a bennünket érdeklő részre a következőket olvashatjuk: ; ,A.z 1941. évi népszámlálás alkalmával anyanyelvként azt a nyelvet kellett bejegyezni, melyet az illető a saját nyelvének vallott és a legjoíbbun és legszívesebben beszélt, nemzetiségként pedig minden befolyástól menten és az anyanyelvre való tekintet nélkül azt a nemzetiséget kellett megjelölni, amelyhez tartozónak a megszá,mlált érezte és vallotta magát. A nemzetiségi adatvallomás a nemzetiség fogalmának szubjektív volta miatt a népesség egy kis — helyileg is csak elvétve említést érdemlő — töredéknél nem nyugszik olyan szilárd alapokon, mint az anyanyelvi adatbejegyzés." m Ezt azért tartottuk szükségesnek kiemelni, mert igen sokan — mégpedig a régi elemi iskolák tanításai alapján — azt a nyelvet tartották anyanyelvüknek, amelyet anyjuktól tanultak, vagyis, amely nyelvet életükben először beszélték. A népszámlálási kérdőív tehát kétségtelenül tisztázta, hogy az ottani bevallás nem ezen a fogalommeghatározáson alapult. A táblázatból láthatjuk, hogy a német anyanyelvet vallók legnagyobb többségben, a lakosság 75 százalékában a bonyhádi járásban voltak. A gyönki járás lakosságának még a felét sem tették ki a német anyanyelvűek, a tamási járásban és Szekszárdon pár százalékban szerepelnek, míg a másik három járásban 15—20 százalék között mozog létszámuk, megyei átlaguk 26,4%. Nemzetiség tekintetében a bonyhádi járásban 61.5 százalék, a gyönki járásban 33.5 százalék vallotta magát németnek, míg a többi járásokban nagyjából az anyanyelvhez hasonlóan alakult a nemzetiségi bevallás. Ha a megyei összesítőt nézzük, láthatjuk: mindössze 5,8 százaléka vallotta a német anyanyelvűek közül magát magyar nemzetiségűnek. Ez pedig 1941-ben határozott állásfoglalás volt e kisebbség részéről a hitleri hódító politikával szemben, viszont a nagy többség ezek mellett az eszmék mellett tett tanúbizonyságot. A legjellemzőbb terület a bonyhádi, volt völgységi járás. Itt a 30 678 német anyanyelvű 19 százaléka, 5770 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Ezeknek csaknem fele Bonyhádra, Zombára és Nagymányokra tevődik. E községek fele arányban magyar lakosúak voltak, Bonyhád és Nagymányok emellett fejlett iparral, sőt kereskedelemmel is rendelkezett. A kedvezőtlen adatok és ennek kedvezőtlen következményei a kisebb lakosú elsősorban földműveléssel foglalkozó és így homogénebb 25 községre esnek. Ez szolgálhat részben magyarázatul az erős Volksbund-hálózat kiépülésére. Természetesen meg kell különböztetni ezeket a magukat magyar nemzetiségűnek valló német származású embereket a volksbundistáktól és szekértolóiktól. Tény, hogy létrehozták értelmiségi vezetéssel a „Hűséggel a Hazához" mozgalmat. Ebben nyíltan népi német alapokon állva, de a magyar hazájukhoz való hűséget hirdették. Ennek érdekében rendezvényeket szerveztek. Tömörülésük miatt nem egyszer fizikai retorziókat stb. szenvedtek. Jelentőségüket mégis számbeli arányuk alapján túlértékelni nem lehet. A megye politikai arculatának egy másik oldalát meghatározza az, hogy a Horthy-korszakban a hol legálisan, hol pedig illegálisan működő kommunista sejteket felszámolták. A még itthon maradottakat rendőri felügyelet alatt tartották, illetve 1944. kora nyarán munkaszolgálatra, vagy büntető századba hívták be. így szervezett kommunista tevékenység a megyében általában nem volt." J Kivételt képezett a tamási járás. Itt az aratósztrájkok hagyományai, az 1919-es események emlékei tovább éltek és egy-két Spanyolországot is megjárt 85