Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Kisasszondy Éva: Az 1945-ös földreform Tolna megyében • 373

védkerületi parancsnokság a honvédelmi miniszter rendeletére felhívja Tolna megye alispánjának a figyelmét arra, hogy a földreformrendelet ellenére a honvédség tagjai nem minden esetben, illetve nem a meghatározott mértékben részesülnek földjuttatásban. Kérik az alispánt, hogy segítsen ezen a helyzeten változtatni.

81 A pécsi honvédkerületi parancsnokság is közli a Megyei Földbirtokrendező Tanáccsal a honvédelmi miniszter rendeletét, hogy a kiosztandó területek 5—10 százalékát tartalékolják a katonai szolgálatot teljesítők igényeinek kielégítésérej mert a tapasztalatok szerint sok helyen ezeket az igényeket nem tudták kielégíteni.

82 A hadifoglyok is kezdtek hazatérni, de sok helyen nem jutott nekik föld. Ezért a juttatott területek nagyságának csökkentését követelték. Több bogyiszlói földigénylő panasszal él, hogy „a bizottság több földhöz juttatottnak az országos átlagnál nagyobb mérvben juttatott földet, holott egyébként is a földigénylők nagy számára való tekintettel kevés föld áll rendelkezésre juttatáshoz." A beadvány szerint sokan kaptak földet olyanok, akik már meglévő magánvagyonnal rendelkeznek, azonkívül számottevő örökségre lesz kilátásuk. Ez az oka annak, hogy túlzott juttatások miatt a hadifogságból haza került nagyobb részt munkás emberek földet nem kaphatnak, mert tartalék föld nincs.

83 A később jelentkezők, a hazatért katonák és hadifoglyok tették vitássá legtöbbször a tavaszi földosztás eredményeit. Az ő elégedetlenségüket használta ki a reakció, innen indult ki a földek újraosztására irányuló törekvés. Az 1945. évi földreform országos juttatási átlaga 5,1 hold volt. A Dunántúlon a juttatási átlag 5,43 hold. Ezekhez az adatokhoz viszonyítva a Tolna megyei juttatások mennyisége magasabb, mert itt az átlag 6.6 hold volt.

8

'' A gazdasági cselédek és a falusi földigénylők harca Azokban a községekben, ahol a föld kevésnek bizonyult, szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne alaKuljon ki heves vita a környező puszták, majorságok cselédeivel. Habár a földreformrendelet elsődleges jogokat biztosított az uradalmi cselédeknek a juttatásnál, mégis sok esetben az figyelhető meg, hogy a nagyrészt falusi lakosokból, törpe- és kisbirtokosokból álló Községi Földigénylő Bizottságok megpróbálják kisemmizni a már évtizedeken keresztül egy helyben dolgozó gazdasági cselédeket. Hiába került be a földigénylő bizottságba egypár volt uradalmi cseléd, a más érdekeket képviselő falusiakkal szemben nem nagyon tudták érdekeiket érvényre juttatni. Akadtak helyek, ahol egyenesen a Községi Földigénylő Bizottságból ki akarták szorítani a cselédség képviselőit. Idéztük már a fácánkerti gazdasági cselédek tiltakozását az ellen, hogy lemondatták két választottjukat, akikhez ők ragaszkodnak."' Az előzőekben már arra is utaltunk, hogy nem egy helyen szükségesnek látszott, hogy a gazdasági cselédek külön bizottságokat hozzanak létre. Hosszú évtizedek alatt kialakult szemlélet tükröződött a falusi és a pusztai földigénylők konfliktusaiban. Tulajdonképpen az elszigetelt pusztai „társadalmak" képviselői nagyon ritkán érintkeztek a falu világával. A legszegényebb falusi is bizonyos lenézéssel kezelte a gazdasági cselédet. A földreform végrehajtásának során az uradalmi cselédek arra az álláspontra helyezkedtek, hogy „a gazdasági cselédek a majorság körüli földekből kapjanak, és annyi földet, amelynek jövedelme felér, vagy inkább meghaladja 435