Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

K. Balog János: Tolna megye felszabadítása • 5

séget adni az első egységek vezetéséhez. Úgy képzelték: az általuk javasolt átkelés eredményeként Decs—Őcsény—Tolna térségében jöhetne létre az a hídfő, amelyből a szovjet seregek dunántúli akciója bontakozhatott volna ki. Senye arról tesz említést, hogy Pók Imre az átkelő szovjet csapatok előtt megnyitotta volna az arcvonalat. A. terv nem sikerült. Erről Dániel Béla így ír: „Az volt a tervünk, hogy október havában csónakon átkelünk és csatlakozunk a Duna—Tisza közén tartózkodó szovjet alakulatokhoz. Már meg is szervezte (Pók Imre) az átkelést, az őrszemek is be voltak szervezve, hogy szemet hunynak az áthaladó csónakoknak, tehát nem lövik őket. Sajnos az utolsó * pillanatban — valószínűleg árulás folytán — felváltották az egész parti őrséget, így tervünk dugába dőlt."

w Ugyanerről a kérdésről Senye Sándor így emlékezik: „November 27-én este 22 órára egy öttagú csoporttal átkelést akartunk a Dunán végrehajtani, hogy fel tudjuk venni a túlsó oldalon a szovjet csapatokkal az érintkezést. Az átkelés megszervezésére Pók hadnagynak és Horváth csendőr szakaszvezetőnek adtam parancsot. Pók hadnagy 26-án este jelentette, hogy kint járt a terepen. Közölte, hogy magyar részről két rohamcsónakkal eszközöltek partraszállást szovjet oldalon és onnan egy szovjet katona foglyot is hoztak. Az akciót magyar részről kb. 4 nehézfegyver és 2—3 aknavető fedezte. Ezek szerint világos volt, hogy ezek a magyar csapategységek a gemenci erdőben vannak, miértis be kellett várnom a jelentést, hogy az átkelési kísérletet egy későbbi időpontban újra megkísérelhessük."'

1 Ez az elképzelés tehát terv maradt. Nagyon sok tényező akadályozta annak megvalósulását. Terv maradt, mert túl hosszú ideig készítgették elő az akciót. Amikorra pedig megállapították az akció időpontját, ladikot is szereztek, és megjelölték az átkelés helyét, már nem lehetett észrevétlenül átjutni a Duna túlsó partjára. A megadott időpontra ugyanis a gemenci térségnek azt a részét, ahol az átkelés lett volna, megerősítették aknavető- és géppuskás osztagokkal, olyanokkal, amelyek nem tartoztak Pók Imre parancsnoksága alá. Zavarólag hatott a terv végrehajtási kísérleténél a fasiszta csapatok emberrablása is. Senyéék esetleges akcióját -— éppen az emberrablás miatt — könnyen félreérthették volna a Duna keleti partján és fegyverropogás fogadhatta volna a jószándékú akciót. Újabb kísérlet kidolgozására már nem maradt ideje a csoportnak. A szovjet csapatok Apatin és Batina térségében átkeltek a Dunán, a szívós harcokban kiépített hídfőállásokból indított gyors támadással elérték a megye határát, s 1944 november végén felszabadították Szekszárdot, az ellenállási mozgalom központját. Ezzel az ellenállási mozgalom története befejeződött. Annak ellenére, hogy az ellenállási mozgalom az agitációs munkán, az őcsényi repülőtéren végzett hírszerzői tevékenységen, néhány személynek a gettóból történő kiszabadításán, valamint a présházak előkészítésén kívül más eredményt nem tudott elérni, nem volt hiábavaló az illegalitásban levők munkája. Legjelentősebb eredménynek azt kell tartanunk, hogy összekovácsolta a mozgalom résztvevőit, s amikor a szovjet fegyveres erők meghozták a város felszabadulását, közülük többen azonnal megkezdték a legális közéleti szereplésüket: Senye Sándor, Dániel Béla és Szabó Ádám alapító tagja lett — 1944. december 6-án — a Magyar Kommunista Párt szekszárdi szervezetének. Senye Sándor lett december első napjaiban a város első demokratikus polgármestere. Dániel Béla a poli18