Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Dr. Horváth Árpád: Tolna vármegye és az utolsó nemesi felkelés A nemesi felkelés a magyar nemességnek általános honvédelmi kötelezettségét jelentette. Ez, a nemesség adómentességének jogcíméül szolgáló, kötelezettség azonban az állandó hadseregek kialakulásával és fejlődésével az idők folyamán teljesen elavult intézménnyé vált. Az ilyen milíciaszerű had, amelyet csak akkor lehetett fegyverbe szólítani, amikor az ellenség már az ország határánál állott, az állandó, hivatásos hadseregek kifejlődésével, katonai szempontból egyre teljesebben elveszítette értékét. Már a török kiűzése után, amikor az állami élet újjászervezésével megoldandó problémaiként jelentkezett egy korszerű állandó hadsereg felállítása és ezzel együtt az egyre inkább csak fikcióvá váló s a nemesi adómentesség jogalapjául fennmaradt nemesi hadkötelezettség kérdésének a megoldása is, az osztrák katonai vezetők a nemesi felkelésnek elavult voltát és értéktelenségét nagyon jól látták. A bécsi hadi kormány éppen ezért sohasem fordított valami különösebb gondot a nemesi felkelésre. A birodalom védelmének biztosítása céljából minden igyekezete inkább arra irányult, hogy „egy erős, bei- és külföldiekből toborzott állandó hadsereg" álljon a rendelkezésére, amelyet bárhol és bármikor bevethetett. A nemesi rendeket viszont egyáltalában nem érdekelte az állandó hadsereg megszervezése és vezetése. Nemesi kiváltságaik — elsősorban adómentességük — további biztosítása fejében feláldozták annak minden lehetőségét, hogy a felállítandó reguláris hadseregre valamilyen befolyást is gyakorolhassanak. A külső ellenség elleni védekezést egészben az uralkodóra bízták, csupán a hadiadó- és újoncmegszavazás jogát tartották fenn maguknak.

1 Viszont a hadiadó, az állandó hadsereg ellátása teljesen a parasztság terhét képezte. Sőt, e súlyos megterhelésen kívül még a megajánlott újoncok is a parasztok soraiból kerültek ki. Kedvező körülmények következtében a nemesség huzamos, országos fegyverbeszólítására csak a XVIII. század végén került sor, az állandó hadsereg ugyanis az országot kívülről fenyegető veszély elhárítására elégségesnek bizonyult. így a nemesség élvezte a nyugalmát, adót nem fizetett, katonáskodnia nem kellett, sőt még rendszeres évenkénti fegyvergyakorlatokra sem kényszerült kiállni. A bécsi udvar pedig tekintve, hogy a birtokos nemesség az állandó hadsereg fenntartásához megszavazott mindent, amit tőle kértek, ellenszolgáltatásul nem erőltette az inszurrekció korszerűsítését. Mária Terézia, akinek 1741- és 1744-ben megajánlotta a nemesség az általános és személyes felkelést, törekedett ugyan arra, hogy a nemesek felkelési kötelezettségük megváltásával adó formájában járuljanak hozzá az ország védelméhez, eredményt azonban sem ő, sem utóda, II. József nem tudott elérni.

2 József császár új adó93