Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

ságát legutóbb Tolna megye viszonylatában ifj. Szakály Ferenc tanulmánya világította meg.

225 A török kori településtörténetet kutatva látható a forrásanyag jellegének megváltozása a korábbihoz képest.

22

*' Nem kétséges, hogy a települések jelentős hányada elpusztult, ül. lakosai elmenekültek. Súlyos hiba lenne azonban a megye 1526 előtti népességszámának adatait összehasonlítva például a XVI. század végivel, a jelentkező különbséget egyszerűen elpusztítottnak (megöltnek, foglyul elhurcoltnak) tekinteni. A települések és lakosságuk pusztulása közé ugyanis nem tehető minden esetben egyenlőségjel. Feltételezhetjük ugyanis, hogy a XVI—

XVII. század folyamán igen nagy méreteket öltött a megyéből való elvándorlás az északibb, török által nem háborgatott országrészek felé, melyek lakossága így aránytalanul földuzzadt. A mohácsi csata után a győztes török hadak pusztításait csak a Duna mente helységei érezhették meg jobban, így például Tolna is, de ezt, mint a későbbiekből látható, hamarosan kiheverte.

227 Az 1529. évi hadjáratig — tudomásunk szerint — vidékünkön egyetlen erősség vagy város sem került török megszállás alá.

228 Ennek a kezdete az 1540-es évekre tehető, bár Szekszárdnak már 1532-ben is lehetett állandó török őrsége.

229 A Sárvíz mente helyzete 1543 után nehezedett meg igazán. Anya vár eleste az egész Sárvíz-völgyet megnyitotta a hódítók előtt.

230 Nemsokára meghódolt Simontornya vára is, Ozorával és Tamásival együtt. Ezzel végérvényesen a török lett úr a megyében.

231 Az 1543. évi török őrségkimutatások szerint a terület katonai központja Szekszárd volt. Az erődített bencés kolostorban a zsoldlajstrom szerint 236 „igazhitű" katona állomásozott. Nem sokkal maradt el ettől azonban néhány — a magyar végvárakhoz közelebb eső — erősség létszáma sem: Döbröközön 232 fő, Simontornyán 191 fő, Tamásiban 162 főnyi őrség volt. A végektől meszszebb eső helyeken viszont a katonaság szinte jelképes létszámú (Dunaszekcsőn 27 fő, Anyavárban 22 fő).

232 1552/53-ban a török hódoltság kitérjeszkedésévei némi módosulás következett be. Szekszárd mellett ekkor már csak Simontornyán volt komolyabb létszámú őrség: 186 fő. A döbröközi és tamási egyharmadára olvadt le (87, ill. 52 fő). Nagyjából ebbe a nagyságrendbe tartozott Dombó is (86 fő). Dunaszekcső őrsége ugyan közben csaknem kétszeresére nőtt, de így is csak 41-et tett ki. Bátaszéké is mindössze 30 fő volt, bár 1556/57-ben már 58 főnyi. A Simontornya mellett jelentéktelenné vált Ozora őrsége a felére csökkent (43 fő).

233 Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a török zsold jegyzékek csak az állandó őrséget foglalták magukban — azokét, akiket rendszeresen fizettek. A helyüket állandóan változtató, portyázó martalócokat, stb. nem tüntették föl. Ezek száma pedig éppen a végekhez közelebb eső erősségekben lehetett a legnagyobb. A települések közül kedvező helyzetük következtében a Duna mente városai fejlődtek leginkább, ill. a Sárközben Ete és Ebes.

234 A XVI. században Tolna város lakossága közel ötezerre becsülhető, tehát a kor legnagyobb magyar városai közé sorolható.

235 A Duna menti városok jövedelmét a vámoknál és a folyami átkelésért szedett díjaknál jóval fontosabb és nagyobb hasznot hajtó szőlőtermelés és borkereskedelem jelentősen megemelte.

236 De még 70