Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

A prediálisok eredetére vonatkozóan kétféle nézet áll fenn. Az egyik nézet szerint szabad eredetűek, akik kis birtokaikkal egyetemben valamely prelátus (egyházi testület) szolgálatába álltak. Az egyház vállalta a birtokok védelmét, a prediális viszont hűséget és fegyveres szolgálatot vállalt az egyház érdekében. A másik nézet szerint az egyház birtokainak, majd várainak védelmére és az egyházi nagybirtokból folyó katonai kötelezettség ellátására saját birtokaira fegyveres szabadokat telepít, vagy a jobbágyi sorból felemelteknek birtokot (predium) adományoz, akik ennek fejében az egyház részére katonai szolgálatot tartoznak teljesíteni. Előfordult az is, hogy egy kisbirtoka várjobbágy, serviens, később országos nemes, birtokával együtt egyházi szolgálatba állt, s a fegyveres szolgálatért az egyház nemcsak a kisnemes birtokainak védelmét vállalta, hanem egyben saját földjeiből birtokot is adott neki. Az egyház által befogadott fegyveres jobbágy (vagy kisnemes) egyházi nemessé, birtokai utáni elnevezéssel prediális nemessé vált. Az egyházi nemesség — mint később erre részletesebben is utalunk — kisebb jog volt az országos nemességnél, a nemesi szabadság szűkebb körben, korlátozottan érvényesült. Ha azonban országos nemes vétette fel magát az egyház prediálisai közé, az országos nemességét továbbra is megtartotta. A XIII. századból való emlékeinkben azt látjuk, hogy ha országos nemes állt be az egyházi nemesek közé, ehhez királyi engedélyre volt szükség, nehogy az országos nemesi birtokon nyugvó királyi főhűbérúri jogot csorbulás fenyegesse, ha a prediálissá vált nemes magvaszakadtával őt, mint országos nemest illető családi birtoka a király helyett az egyházra szállt.

9 Az egyházi nemesek sorába lépés a XIV. századtól már egyházi ^nemesítő" oklevéllel történt, de az is előfordult, hogy az új egyházi nemesek megjelentek valamelyik hiteles hely (lóca credibilia) előtt és maguk jelentették be szolgálatba lépésüket. A prediális nemesítéshez kétoldalú aktus volt tehát szükséges 1.) az egyházi hűbérúr (prelátus, egyházi testület) befogadó aktusa és 2.) az újonnan nemesített kifejezett akarata.

10 A szekszárdi prediálisok először IV. Bélának 1239. évi említett oklevelében jelennek meg, amikor a király Iwan és Holmfaluból 16 családot kivesz a szekszárdi apátság lovas praecoinak sorából s az apátság szabad jobbágyai közé (in liberos iobagiones Ecclesie) sorozza az apátság által nekik a leírt határok közt átengedett földdel, az apátság szolgálatába pedig cserébe 16 megnevezett fehérvári várszolga családot rendel. A király ugyanakkor megállapítja a szabad jobbágyok mindennemű adószedés alól való mentességét s azon kötelességüket, hogy a királyi seregben páncélosán megjelenni, valamint az apát kívánságára követségbe menni tartoznak." Ez az oklevél már rámutat legfontosabb kötelességeikre, a katonáskodásra s egyben biztosítja legfontosabb szabadságukat az adómentességet. További jogi helyzetükre fényt derítenek e prediális jogviszony felbontásának formái is. Éppen a szekszárdi prediálisok jogviszonyait kutató Fraknói Vilmos állapította meg, hogy a prediálisok szolgálati viszonyukat nem szakíthatták meg önkényesen, mert uruk személyéhez, sőt némileg a birtokhoz is voltak kapcsolva.

12 A XIII. század végén Fülöp esztergomi érsek panasszal fordul a királyhoz, hogy hadakozó nemesei szolgálatukat elhagyva az országos nemesek közé akarnak állni, ezért az érsek kérte a királytól visszahelyezésüket és megbüntetésüket. A király eleget tesz az érsek kérésének, oklevélben megállapítja, hogy a prediálisok „az egyház örökös szolgálatára vannak rendelőé" 6