Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

állattenyésztő népességgel számolhatunk a Sárvíz mentén. Nem csoda, hiszen* a mocsaras, vizenyős terület és a környező löszös-homokos hátak még ma is kevéssé alkalmasak szántóföldi művelésre. Területünk besenyő települései a rendelkezésünkre álló okleveles adatok alapján a megye északi határától D-re húzódtak összefüggő láncként Kajdacsig. Ettől délebbre már csak a Sárközben találunk szórványokat. Forrásaink csekély száma és jellege nem teszi lehetővé, hogy meghatározhassuk, egy-egy faluban milyen arányban élhettek besenyők és magyarok, ill. voltak-e tisztán besenyő szállások. A tömegesebben a XIV. század második harmadában jelentkező okleveles emlékek a korábbi társadalmi fejlődést is legfeljebb sejtetik. Az Anjou-korban a besenyőség már mint egy erősen feudalizálódott, előjogait foggal-körömmel őrző népcsoport jelenik meg előttünk. Nem lehet véletlen, hogy Fejér és Tolna megyei csoportjaikat — két kivételtől eltekintve — csak a XIV. századtól kezdve említik az oklevelek. Mindez összefügg középkori oklevéladásunkkal, amely az elenyésző ránk maradt középkori levél mellett jogbiztosító, ill. jogi jelentőségű iratokat termelt.

66 A szakirodalom már régebben tisztázta, hogy milyen lassan hódított tért egyes jogi ügyek írásban való rögzítése nálunk. Kiterjedt írásbeliségről csak a XIIL század második felében beszélhetünk. Arra vonatkozóan viszont nem állnak rendelkezésünkre részletekbe menő vizsgálatok, hogy az országon belül területileg milyen időbeli eltolódások vannak az oklevéladás tömegessé válásának szempontjából.

67 Nyilvánvalónak látszik, hogy a társadalmi fejlődés előrehaladottságának foka jelentősen befolyásolja — mintegy meghatározza — egy-egy országrész, ill. megye írásbeliségének fejlettségét. Természetesen csak közel egy időben települt és hasonló településsűrűségű területek vethetők egybe. Valószínű, hogy a besenyők, székelyek, majd a kunok is Árpád-kori társadalmunk leglassabban feudalizálódó elemei közé tartoztak. Konzervatívan őrizték hosszú időn keresztül jogi viszonyaikat.

68 Ősi szokásjog alapján élhettek, amely szükségtelenné tette az írásbeliséget. Csak a XIV. században kezdte felváltani a jogi szóbeliséget a besenyőknél is az okleveles gyakorlat. így érthető, hogy a besenyők lakta területekre vonatkozóan a XIV. századot megelőző időkben miért olyan kevés az oklevél a megye többi részéhez viszonyítva.

69 Fenti okok miatt nem határozható meg pontosan, hogy hol voltak a legkorábbi besenyő települések a megyében, területük és népességük hogyan változott. Településtörténeti képünk egysége, de a feltehetően besenyő többség által lakott területek forrásszegénysége miatti körülhatárolhatatlansága megköveteli, hogy a Sárvíz mente Árpád-kori történetét egységesen tárgyaljuk.

70 A megye Árpád-korára vonatkozó anyag meglehetősen csekély, ill. feldolgozatlanul lappang. Nyilvánvaló, hogy Györffy György — teljesnek mondható — történeti földrajza tolnai részének megjelenése előtt munkánk fogyatékos és töredékes lesz.

71 A területünkre vonatkozó okleveles anyag létrehozói közül a királyi oklevéladás és a szekszárdi konvent hiteles helyi tevékenysége mondható öszszegyűjtöttnek, ill. nagy vonalakban feldolgozottnak.

72 A Sárvíz mente világi és egyházi igazgatásáról forrásainkban igen kevés adatot találunk. A tolnai várispánságról például ma sem igen tudunk többet, mint amit 1882-ben Pesty Frigyes megírt.

73 Egyházilag egész Tolna megye a Szent István alapította pécsi püspökséghez tartozott, amelynek É-i határa megegyezett a megye É-i határával." 59