Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

jegyzi: „Velük jön az országosan ismert neves színművésznő, Simonyi Mária is, aki verseket fog szavalni." Az estnek valóban sikere volt „a vármegyeháza szorongásig zsúfolt nagyterme" köszöntötte Babitsot, majd „barátságos lakoma volt a Szekszárd szálló kistermében, ahol közel hatvanan gyűltek össze az előkelő vendégek ünneplésére". Azt is megtudjuk, hogy Babits, Móricz és felesége, valamint Nagy Endre „a szekszárdiakkal a késő éjjeli órákig a legkedélyesebb hangulatban maradtak együtt"* Az est megnyitójaként Bodnár olvasta fel „Az irodalom nagy erdeje" című tanulmányát,

25 mely miután érdemben mit se tudott mondani, üres frázisokat pufogtatott az „őserdőről", amit a nagy nemzetek irodalma jelent, ahol „óriási fák verdesik ágaikkal az eget". Babitsról csak annyit tudott mondani, hogy Szekszárdon született s „ide jön vissza deresedő fővel is, boldog — gyermeknek. Üjra és újra sütkérezni az anyai szeretet melegénél." Az elégtétel tudatával hagyhatta el Babits Szekszárdot? Ez volt az első, s tegyük hozzá, egyetlen szekszárdi sikere, mégis egy fontos tanúvallomás, Gál István irodalomtörténészé, arra enged következtetni, hogy az ünneplést elhárította magától, vagy talán Móricz, Nagy Endre és Simonyi Mária mellett úgy vélte, nem is neki szól. Ehhez feltétlenül hozzájárult a Tolnamegyei Űjság több suta, méltatlannak érzett híradása, s nyilván az az értetlenséget sugárzó értekezés is, amit Bodnár olvasott föl. Amikor a fiatal Gál István még a Reviczky utcai lakásban

26 felkereste s elmondta, hogy interjút akar vele csinálni a szekszárdi újság részére, „keserűen nevetett ezen, mondván, hogy 1919. óta a nevét sem írták le otthon és kételkedik benne, hogy még 1930—32. körül is lehetséges lenne ez".

27 Aligha lehet feledékenységről beszélni, hisz nem sokkal Gál István látogatása előtt volt a szekszárdi est, de nem is szabad szó szerint vennünk Babits szavait, hogy „nevét sem írták le", bár az feltétlenül igaz, hogy jelentőségét soha nem értették meg és soha nem méltatták érdemének megfelelően. A legjobb esetben a megyéből elszármazott írók egyikét látták benne, ami a Kisfaludy Társaságban mondott székfoglalójáról szóló híradásból is kitűnik, ahol társaságbeli elődeit hozza fel a lap az érdem bizonyítékául, s ezzel mintegy velük állítja egy sorba.

28 Pedig Babits jelentőségét igazán nem az bizonyította, hogy Garay, Vas Gereben, Dömötör János, Tolnai Lajos, Váradi Antal után beválasztották a Kisfaludy Társaságba. A várt megértés még a családon belül is elmaradt, hisz a szülői házba a Pesti Hírlap járt, „ahol a nevét soha le sem írták".

29 Látszólag jelentéktelen dolog, mégis a lényegesre vet fényt: a Pesti Hírlap, s mellette hetilapként a Herczeg-féle Űj Idők, volt az úri osztály rendszeres olvasmánya, s az, hogy a Babits-házban csak a Pesti Hírlapot olvasták, azt mutatja, a család az úri réteggel akart azonosulni, jól tudva — hogy Gál István levelét folytassam — „a szekszárdi gentry társadalom, melynek kezében voltak a közvéleményalakítás orgánumai (a helyi kaszinó, a helyi hetilap, a Vas Gereben Társaság, a vármegyeháza stb.) kizárta Babitsot Szekszárd közönségének tudatából". A fiatal Gál Istváné az érdem, hogy megpróbált szembeszállni ezzel a suta közvéleménnyel. Előbb Illyésről írt, a neki ítélt Baumgarten-díj kapcsán,

30 majd az ő tollából jelent meg a szekszárdi lapban az első és egyetlen Babitsinterjú.

31 Gál jól ismerte a szekszárdi viszonyokat, számos rokona élt a városban, így a bonyhádi szülői házból gyakran utazott Szekszárdra, rövidebbhosszabb tartózkodásra. Akkor már ismerte Babits munkáit, s mint mondja, ugyanúgy megrendítette a felismert környezet, Babits költészetének és prózá308