Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

s nyilván ekkor kérték fel Babitsot és Bodnárt egy-egy alkalmi vers megírására. Babits a nyarat Szekszárdon töltötte, s talán Kiss Bözsikéhez, későbbi sógorának, Kiss Istvánnak húgához fűződő szerelme is közrejátszott, hogy a szereplést elvállalta. A családi visszaemlékezés az egyébként korán, már 1917-ben meghalt Kiss Bözsit hiúnak, nagyravágyónak tudja, a tetszeni, hódítani akaró Babits — joggal tételezzük fel — a lány hiúságát is szolgálta fellépésével, hisz szemérmes lényének szüksége volt ilyen áttételes hódolatra. De nemcsak a lány hiúságát szolgálta, a családét is. A vármegyei hivatalviselés bűvös csábításának nála szokatlan eréllyel ellenállt, ízlése az ellen is tiltakozott, hogy a borissza úri léhűtők züllöttségével azonosítsa magát. A nőegyleti meghívás tehát valósággal rehabilitálta, midőn a vármegye grófjai, bárói közé emelte, szinte egy sorba az ünnepelt püspökkel, Prohászkával. Félve írjuk le: költészetének Szekszárdon épp az adott rangot, hogy együtt szerepelhetett az úri műkedvelőkkel. Az 50. évfordulóval kapcsolatos előkészületekről a szekszárdi lapok már szeptember elején jelentik, hogy gróf Apponyi Gézáné elnöknek sikerült megnyernie a díszközgyűlés szónokául Prohászka Ottokár püspököt. Szekszárd akkori két hetilapja terjedelmes cikkekben számolt be a készülődésről, s közölte az esti műsort is, melynek első száma: „Babits Mihály verses prológja. A költészet szép eszméjét: Charitast, a jóság nemtőjét, a múzsák veszik körül s szolgálatára állnak — élőkép érzékíti meg, melyet főleg a vidék úrhölgyei — élükön Schell Józsefné és Fiáth Tiborné grófnőkkel — fognak ábrázolni." A hír mindkét hetilapban teljesen azonos szöveggel jelent meg,

10 tehát valamelyik rendező fogalmazta s adta át a lapoknak. Arról nincs tudomásunk, hogy Babitsot személyesen ki kérte fel verses prológja megírására, de nyilván a grófi elnöknő irányításával történt minden. Az elsődleges cél mindenesetre az volt, hogy a két élőképben minél több úrhölgy vonulhasson föl. Babits-csal nyilván megbeszélték, hogy olyan verset írjon, amely kereken tíz nő néma szerepét illusztrálja; a fennmaradó úrnők a Szent Erzsébet legendája című háromrészes életképben kapták helyet. A korabeli újságok alig méltányolták Babits szereplését. Az előkészületi híradásokban sokkal nagyobb helyet kapott az ünnepelt Prohászka, s mint olvassuk, a főispánnal az élen a város vezetői azon munkálkodtak, hogy „minél impozánsabb módon mutathassák ki az iránta való mély tiszteletet és szeretetet":

1 Az ünnepség 1911. október 5-én volt. Zichy gróf, pécsi püspök misét celebrált, ezt díszközgyűlés követte, ahol Prohászka püspök szónokolt. Nagy sikere volt, ami természetes is, hisz az úri közönség szívéből beszélt: „Ha nem lehet az embereket megszabadítani minden bajtól és nyomortól, de öntsünk a szenvedőbe bizalmat, hogy szenvedését elviselhesse"," — tanácsolta, amit az egybegyűltek szívből helyeseltek, mert ez igazán nem került pénzbe. A délelőtti díszközgyűlés másik nagy eseménye az elnyűhetetlen Bodnár hosszú és lapos ünnepi ódája volt. Este a Szekszárd Szállóban folytatódott az ünnepség, amelyet Babits verse nyitott meg. „Belevitte csodálatos érzéseit, lelkének tüzét, forrongását" — lelkendezik a szekszárdi újság, nekünk pedig a Charitast és a múzsákat megszemélyesítő úrhölgyek közé kell képzelnünk a fiatal Babits szomorú arcát. A vers kiadatlan; Babits egyetlen gyűjteményében sem szerepel, nem is említi sehol. 298