Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Két nap múlva, miután a jegyzőkönyv rögzítette az új hatalmi viszonyokat, újabb bejegyzés került az elöljárósági jegyzőkönyvbe, mely igazolja, hogy nem mindenki állt a helyi forradalmi „alkotmány" mögött. „A dunaföldvári Nemzeti Tanács által meghagyott, illetve általa kinevezett dunaföldvári községi tisztviselők, számszerint 18-an kijelentik, hogy átérzik a rendkívüli helyzet következtében rájuk hárult kötelességeket, de átérzik a községi tisztviselők egymás iránti szolidaritását is, ezért egyhangú határozattal kimondják, hogy ha közülük egy is tettlegességben részesülne, avagy állásából elmozdíttatna, a többi mind leteszi a tollat, otthonmarad, a hűségeskü alól magát feloldottnak tekinti."'

0 Vitathatatlan, a nyilatkozat megtételének szükségességét az indokolta, hogy a község lakosságát nem nyugtatta meg a két népnyúzónak tartott jegyző eltávolítása. Bizalmatlan volt a többi helyén maradt, de a háború nehéz hónapjaiban és esztendeiben nem sok kellemes intézkedést hozó tisztviselővel szemben. A lakosság elégedetlenségét nyilván határozottan fejezte ki, és ezért kellett a tisztviselőknek egyrészről a nemzeti tanács védőpalástja alatt keresni menedéket, másrészről pedig szabotázzsal fenyegetőzni. A nemzeti tanács igyekezett ezen a kérdésen segíteni, és ez a tette ismét az indulatok levezetésére irányult. November 10-én saját kebelén belül panaszfelvevő irodát nyitott.

21 Ennek vezetője, Ványi Zsigmond pedagógus december 3-án összefoglaló jelentést tett. „Jelentem a Nemzeti Tanács előtt, hogy folyó évi november 10-én megnyitott panasziroda működése egészen m.ás irányba fejlődött, mint tervezve volt. Az irodát valósággal meglepték a burgonya, szénkészlet, zsírszükséglet és cipőjegy jelentkezők, így kevés kivétellel az iroda összes működése a többezer jelentkező személyi adatainak és szükségleteinek felvevésére szorítkozott... A volt jegyzők ellen szóló panaszokat elkülönítettem az egyéb, esetleg közérdekű panaszoktól." Arról ír még, hogy az iroda túlzsúfoltsága nem alkalmas bizalmas panaszok felvételére." Az idézet utolsó mondata nem egészen világos az iroda és vezetőjének tulajdonképpeni céljára vonatkozóan. Ha a fogalmazásban nincs hiba, a jegyző elleni panaszokat, mint nem közérdekűeket, félretették és ebben az esetben tevékenységük vizsgálatának igazi célja szerecsenmosdatás volt csupán. Később ugyan a főispán-kormánybiztos utasítására tárgyalni akarták a két jegyző ügyét, de a Tanácsköztársaság kikiáltása és a helyi tanácsok megválasztása után erről már nem hallunk.

23 A községi elöljáróság és a tanácsok viszonya az első napok izgalmainak elmúlta után megromlott. November 10-én az elöljáróság kimondja, hogy a nemzeti tanács és a katonatanács számláinak kifizetésére magát nem tartja illetékesnek. v

' Ennek közlésére két nap múlva összehívják az elöljáróság, a nemzeti tanács és a katonatanács közös ülését. 14 elöljáró, a nemzeti tanács 10 tagJ;i és a nemzetőrség 11 képviselője vesz részt ezen.

2

' A katonatanács és a nemzetőrség ilyen párhuzamban való említése ismét bizonyítja a korábban kifejezetteket, hogy a katonatanács mint hatalmi tényező létezett, tömegbázisát pedig az igen nagy létszámú fegyveres nemzetőrség jelentette. A közös tanácskozás eredménye természetesen kompromisszumos: gyűjtést rendeznek a forradalmi szervek költségeinek fedezésére. A begyűlt pénzt az elöljáróság kezeli, kifizetést is az elöljáróság engedélyez.

20 Addig tehát, amíg korábban az elöljáróság politikai tekintetben elismerte a nemzeti tanács felsőbbségét, az anyagiak tekintetében már nem így gondolkodnak. Erősen feltételezhető, hogy az elöljáróság és a nemzeti tanács akkori vezetői között sem po233