Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
1. A szoba ajtó belölről egy nagyszemű golóvaí keresztül lövetvén a felső bélés deszkából 1 hüvelyk szélességű darabot lehasított. 2. Az ajtóba még másik lövés is látható söréttel, mely szinte belölről lövetett 3. A harmadik lövés szinte a rabló által az ajtó mögül tétetett." Ezt követően a bizonyítványban leírták még a helyszínen 5 lövés okozta sérülést, kellő szakszerűséggel meghatározva a lövések irányát is, majd felsorolták a halott rabló közelében, illetve tarisznyájában talált tárgyakat: „4 pisztoly (2 kapjlis pisztoly, 1 kovás pisztoly, 1 perkussziós pisztoly) a hozzávaló lőszer, cső, 1 szíjostor, 25 forint a bugyellárisában." A bizonyítvány a következőképpen fejeződik be: „Mely, hogy minden leírtak szerint történt bizonyítjuk, s azt ha szükség kívánja hittel is tanúsítjuk. Miről is kiadtuk ezen tanúbizonyságlevelünket. Nevünket s a vizsgáló esküdtek nevei aláírásával, s helységünk szokott pecsétjével megerősítve. Költ Bölcskén Április 22. 850." 29 Április 22-én, tehát a halálos fegyverhasználatot követő másnapon reggel Sántha Ferenc megyei főorvos Késmárky alszolgabíróval együtt a halottszemlét is megtartotta, s halálokként különösebb nehézség nélkül szívlövéseket állapított meg. „Orvosi vélemény: A szemlén észleltekből a halál okára nézve kitűnik: 1-ső Hogy Kokány István ép, erős szervezetű egyén volt. 2. Hogy a test enyészetben még nem volt és így minden életműveletet tulajdon jellemző állapotban találni lehetett. 3. Hogy a halál egyedüli oka az A. és B. pontok alatt leírt sérelmeknek megfelelő 13., 16., és 11. szám alatt leírt sérelmekben található fel, mert ezek által a jobb és bal szívpatvar romboltatott össze és likasztatott által, minek következménye lett a vérnek a szívburokba történő kiömlése, mely fentebb leírt nagymennyiségű vérkiömlés azon sérelmek közé sorolható, melyek minden életkorban és minden körülmények között rögtöni orvoslás mellett is szükségképp halált okoznak". 30 Kokány ingóságát néhány hónap múlva a dunaföldvári városháza előtt nyilvános árverésen adták el. A befolyt 35 frt összegből a szemlét végző esküdtek fáradozását 1 frt 30 krajcárral honorálták ... Eljárási intézkedések és bizonyítási módszerek egy „főbenjáró" bűntett ügyében A korabeli bíróságok rendelkezésére álló bizonyítási módszerek és eszközök fejlődését, de egyben a vizsgálatok korlátozottságát jól szemlélteti „Tassy Anna fiatal nemes kisasszony megölésének ügyében folytatott eljárás."'* A büntetőeljárás megindításának alapját képező tényállás könnyen ismertethető: a 19 éves Tassy Annát, sógora Kiss Lajos szolgabíró Némedi községben házában 1851. május 3-án este 10 óra tájban az ablakon keresztül leadott puskalövéssel megölték. Az egyszerű kezdet után bonyolult fejlemények következtek. A terjedelmes iratkötegből kiemelt ügyiratok alapján nemcsak az érdekes tényállás, de a vizsgálati módszerek is jól megismerhetők. 194