Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Az „Ideiglenes Törvénykezési Szabályzat" nem volt hosszú életű. Az 1853-ban életbeléptetett jogszabályok

9 folytán új, vagy módosított jogi intézményeknek adta át helyét. Tolna megyében az újjászervezett bíróságokon először többnyire a nemesi és hivatalnokréteg konzervatív elemei helyezkedtek el,

10 elhatárolva magukat ezzel az osztályuk többségét jellemző passzív ellenállástól. Nagy részük Tolna megyei születésű is volt (pl. Förster Benedek, Kézisrnárky Ignác, Szele Sámuel), s részben előzően vármegyei szolgálatban állottak, mások az ország más részéből költöztek ide (pl. Hörtte János). Az idegen hivatalnoki réteg a Tolna megyei bíróságokon az évtized közepén, főként a szekszárdi törvényszék felállítása után jelent meg (pl. Leschany bíró, dr. Rossini tanácselnök, báró Rimi és Domnics bírák). A bíróságok elé került ügyek érdékes képet nyújtanak a megye életét befolyásoló eseményekről. Hatósági intézkedések az egykori honvédek ellen A levert forradalom időbeli közelsége folytán mindennaposak voltak a bujkáló honvédek elleni eljárások. Bár az ügyeikben való végleges intézkedés (börtönbüntetés, kényszersorozás) a hadbíróságok hatáskörébe tartozott, a szökevények és bujkálok felkutatásában serénykedő császári zsandárok a kézre kerített volt honvédéket a megyei, járási börtönökben, sok helyen az ideiglenesen börtönnek berendezett falusi elöljáróságokon tartották fogva. Így a falvak lakosságának és a falusi bíráknak jótékony közreműködésével tömegesen fordultak elő szökések. 1850 júniusában a dunaszentgyörgyi községházáról Benedek György és Bojtos István elfogott honvédek, Ozoráról Cser György volt honvéd szökött meg.

11 Egy hónappal később — 1850. július 31-én — a dunaföldvári börtönből Albert Mihály vezetésével 12 fogoly honvéd tört ki.

12 Az elfogásukra tett intézkedések eredménytelenek maradtak. A megye lakossága a császári önkényuralom hatóságai részéről állandó zaklatásoknak volt kitéve. A lakosság megfélemlítése, a forradalom részeseinek kézre kerítése érdekében szigorú mozgási korlátozásokat vezettek be. Egyik helységből a másikba történő utazáshoz engedély volt szükséges, a pest-budai utazásokat külön engedélyhez kötötték. A zsandárok, s az 1849—50-ben nagy számban portyázó vadászcsapatók (pl. a hírhedt Bergler kapitány parancsnoksága alatt álló 150. Gs. és kir. Vadászcsapat

13

) országúti ellenőrzésekkel, razziákkal zaklatta a falvak lakosságát és az utazókat. így kerítették kézre 1850. augusztus 13-án Csatári Mihályt és öt társát, akiknek ügyét azzal adták át a hadbíróságnak, hogy „útlevél nélkül csavarogtak"." Ez idő tájban már a Klapka komáromi kapitulációja alkalmával kiadott menlevelek sem mentették meg a volt honvédeket a hadbíróságok vagy a sorozóbizottságok karmaiból. A zsandárok figyelme a letelepedett volt honvédekre is kiterjedt. Különösen az idegenből érkezett és többnyire béresként, cselédként, csikóslegényként munkát vállaló volt honvédékre vadásztak. Munkájúkat nem egyszer névtelen feljelentések, személyes bosszú is előmozdította. Nemcsak a kézre kerített honvéd, hanem befogadója ellen is eljárás indult. így adták át a hadbíróságnak a dunaföldvári Bogár Lászlót, akit Horváth István volt honvéd rejtegetésével W