Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Sok helyen még a kifüggesztési parancs is ellenkezésre talált. Akadtak ugyan egyes községek, amelyeknek a jobbágyai, mint például az acsádiak, akik Napóleon proklamációjából „magoknak valami könnyebbítést reméltek és ezért értekezvén a szomszédos felső-szilvágyiakkal, megtagadták a földesúri robotot."

1

*

9 Az ily esetek azonban teljesen elszigeteltek voltak. Tolna megye területét elkerülte az ellenséges megszállás és az azzal járó erőszakoskodás és rekvirálás, amelyekről csak a szomszédos vármegyék átirataiból és a hazaszéledő katonáiktól értesült. Végső eredményében Napóleonnak az: a terve, hogy Ausztria feldarabolásával Magyarország önálló állam legyen, nem valósulhatott meg. Azt tulajdonképpen ő maga sem akarta komolyan, hisz a nagyobb ellenfél, Oroszország, ellensúlyozására nagyon is szüksége volt az Osztrák—Magyar Monarchiára, mint ütköző állomásra. Nem volt hajlandó az elszakadási felhívásról tudomást venni a nemesség sem, amely Napóleonban az antifeudális forradalom emberét látta. Jakobinus és egyes értelmiségi körökben akadtak ugyan hívei, mint Berzeviczy Gergely, Batsányi János költő, aki emiatt haláláig raboskodott, de még ők sem gondoltak teljes elszántsággal az Ausztriától való végleges elszakadásra. A köznép pedig szerte az országban, jóllehet az osztrák ármádiát sem látta szívesen, hisz azt is csak el kellett látnia porcióval, szállással stb., mégis inkább csak a háború okozta nehézségektől és az azzal járó erőszakoskodásoktól kívánt elsősorban megszabadulni és végre békéiben élni. Az akkori viszonyok okozta általános elégedetlenséget jellemzően juttatja kifejezésre a rábaközi magyaroknak az országban is terjesztett következő imádsága: ,,Mi Atyánk Ferenc, ki vagy Tatában, szentségteleníttetik most a Te neved; jöjjön el a Te országod ismét reánk! Legyen meg a Te akaratod, nem a had folytatásában, sem a gyalázatos fegyverszünet hosszabbításában, hanem az áldott békességnek a helyreállításában, valamint Magyarországon, úgy itt nálunk Rábaköziben is. Adj nekünk más kenyeret, mert a mi mindennapi kenyerünket feleszik a Frantzia sáskák és bocsásd meg a mi vétkeinket, melyeket ellened zúgolódva kénytelen is elkövettünk, valamint mi is megbocsátunk minden szamárfülű, dőre minisztereidnek, kik sok szomorú vígasztalások ellen is minket hit- és nyakszegő, oktalan háborúba beledöntöttek. Minden más tökkel ütött vezéreidnek, akik ezen oktalan háborút még oktalanabbul vezették, minden nyúlszívű nemes katonáidnak, kik Győr alatt a kevesebb számú (?) ellenség előtt szarvas lábbal megfutamodván, Pestig meg sem állottak. Minden gonoszlelkű tisztviselőidnek, akik az igazságtalan frantzia sartzot még igazságtalanabfoul vetették ki és a köznyomorúságbul maguknak hasznot hajtani nem átallották, szóval mindazoknak, kik ellenünk vétettek és ne vígy minket a kísértésbe, ne vígy új háborúba, hogy ne tán még mi. is zsák utzába szoruljunk, hanem szabadíts meg jó királyunk inkább a frantzia seregtül, az ánglius aranytűi, a magyar igazságtételtül, a német hadiszerencsétül, az orosz segítségtül, a külső erőszaktul, a belső egyenetlenségtül, a gyáva igazgatástul, a sok megkegyelmezéstül, a krajcáros gazdagságiul, a papírpénztül, és minden gonosztul, végre ezen képpen Mi Atyánktul is, hogy a sok gondba bele ne őszüljön minden hajaszála. Ámen!"

190 A július 19-én kötött fegyverszünet értelmében Ferenc császár az ország nyugati részét a franciáknál hagyta. Az átengedett területen a népesebb helységek megszállása következtében állandó jellegűvé vált az idegen katonák el171