Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Seregnél ezentúl szolgálhassék. Az ő századgyának a kormánya vetkeztesse ki őtet az Tisztességnek ruháiból, így vissza fog küldetni az Nemes Vármegyéjének, hogy a reguláris (nem nemes) gyalog katonaság közé regrutának adassék és az ő állétója a Nemes Ezredhez bötsületessebbet küldjön helyette!"

1

"' Állandó „tolvajsága miatt" már egyenesen a haditörvényszék elé került Pántovits Mihály, Feő-Strázsamesteri 2. századbeli, Tolna megyei közvitéz. Az ügyében összeült törvényszék elnöki tisztét a Tolna megyei század parancsnoka, Perczell Ádám főstrázsamester (őrnagy) töltötte be, tagjai pedig Majthényi Antal és Sauslka Keresztély kapitányok, Sárközy fő- és Sárkány alhadnagy, továbbá két strázsamester (őrmester), két káplár, két szabados (őrvezető) és még két közkatona voltak. A hadbírói teendőket a Vas megyei törvényes szószóló látta el.

138 Az ítéletről az ezredparancs később sem emlékezik meg. Igen szigorúan büntették azt a lovast, aki rossz nyergeiléssel szándékosan igyekezett a lova hátát feltöretni, gondolva, hogy beteg lova miatt majd mentesül a szolgálattól és főleg a harci bevetéstől. „Senki se gondolja — így szólt a vonatkozó napiparancs —, hogy emiatt majd vissza marad, mert a lovat a gazdája ily esetben gyalog vezeti az marschban, az ellenség előtt pedig akcióban (támadásban) lovára fog ülni és úgy veszi hasznát a lovának, ahogy annak gondját viselte."™ A magyar ember mindig különös szeretettel ápolta a lovát, a huszár pedig szinte eggyé vált, összenőtt a lovával. Éppen ezért mindenkor megvetendő, becstelen embernek és szigorú büntetést érdemlő katonának tekintették az olyan egyént, aki nem kellő gondossággal, hanem egyenesen gorombán, kegyetlenül bánt a lovával. Pedig akadtak ilyenek is, például: „egy az Ezredes Feő-Hadnagyi 2. századból (Somogy megyei) való vitéz mérgében a Lovát megszúrta a kardjával. Ezen Ember nem érdemel tovább Lovon ülni, ennek az Századnál 3 napi rövid Vasban való kenyérnél és víznél szenvedendő büntetése után a leg rosszabb Ló az Századnál adasson, arra soha sem üllyön, hanem Marschok közben a maga Osztályában áztat gyalog vezesse, tsak az Ellenség előtt lészen neki szabad azon lovagolni; tapasztalni fogja akkor, hogyan kell az Lovat kémélleni és véle bánni. Ez szolgál sinyor mértékül mind annyinak, a' kik Lovaikkal rosszul bánnak, ha mindgyárt Tulajdonuk is, mivel azokat úgy sem pótolhattyák ki."

w De nemcsaik a közvitézek, a tisztek soraiban is voltak fegyelemsértők, sőt egyeseket haditörvényszék elé is kellett állítani. Szabadságukról vagy nem tértek vissza, vagy ha késtek, azzal védekeztek, hogy betegségük akadályozta őket a visszatérésben. A betegséget persze senki sem igazolta. Érdekessége miatt meg kell emlékeznünk mindenekelőtt a felkelő lovasezred egyes tisztjeinek virtuskodásból elkövetett parancsmegszegéséről. Az 1809. június 14-i ütközet után Győr városa is a franciák kezére került és benne már Narbonne generális, francia kormányzó parancsnokolt. Pászthory ezredparancsnok szigorú parancsa ellenére „több lovas főtiszt más (polgári) ruhába öltözve s még uniformisban is Győrre ménének, ott szórakozának. Ez újból tiltatik — így szólt a parancs — minthogy magától a francia kormányzótól értesültünk, hogy a bemenőkkel csúfosan fognak bánni, a más ruhába öltözötteket arretolni (letartóztatni, becsukni) fogják, az Uniformiisosokat pedig visszaküldik."

13

" Egyes előkelőbb családoknál ugyanis közös vacsora után kártya mellett insurgens és francia tisztek sokszar bizalmas katonai dolgokról is társalogtak. A titkos hadi értesülések szerzését igyekezett ezzel a szigorú intézkedésével megakadályozni Narbonne kormányzó. Ez nem annyira lovagias intézkedés volt, mint inkább gesztus a magyar nemesség megnyerésére; miután az inzurgens tiszteket 159