Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5
A táblázatból már az első pillantásra kitűnik, hogy a tizeddefterek sokkal magasabb terméseredményeket adnak meg, mint a szigetvári urbáriumok. Az eltérés olyan nagy, mintha az adatok nem is egy és ugyanazon területre vonatkoznának. Nagy hiba volna azonban ebből arra következtetni, hogy e helységek bortermelése az egyik évről a másikra, 1564-től 1565-ig megsokszorozódott. A különbségek okát sokkal inkább az adóztatás rendszerének különbözőségében kell keresnünk. Bár a defterek terméseredményei abszolút értelemben is rendkívül magasak, mégis ezeket kell reálisabbaknak, a valósághoz közelebb állóknak elfogadnunk. A defterdár ugyanis semmiképpen sem tüntethetett fel több tizedet, mint amennyi a valóságban volt, mert azzal el kellett számolnia. Hamisan magas adatok felvételével önmagát károsította volna meg. Mi okozza akkor a fenti különbséget? Ezt a kérdést tanulmányunkban csak felvetni tudjuk, a végleges megoldással adósak maradunk. A jó és rossz termésű évek váltakozásából jelentős különbségek adódhatnak, 10—100szoros eltérést azonban nem magyarázhatunk ezzel. A birtokon belül levő török összeírok pontosabban regisztrálhatták a valós termésmennyiséget, mint az időről időre feltűnő végbeliek, akik többnyire a falusi bírák nem éppen megbízható információira szorultak. Ebből az urbáriumokban már jelentős hibalehetőség származik, mégis elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a hódoltsági jobbágyok ilyen mértékben félrevezethették volna a szigetvári provizort. Véleményünk szerint az eltérések magyarázatánál egyetlen megoldás jöhet számításba az előbbieknél nagyobb súllyal. A defterek a termést arra való tekintet nélkül tüntették fel, hogy az helyi vagy más faluban és mezővárosban élő gazdák (extraneusok) szőlejében termett. A magyar adóztatásban ezzel szemben az extraneitás megítélésében bizonytalanság uralkodik. Ebesen például 1562—64. között minden további megjegyzés nélkül 101 köböl bor szerepel tizedként, és külön feljegyezték, hogy a ráckevi extraneusok szőlei után 107 köböl tizedbor jár. Eszerint Ebesen három év alatt 302,3 hektoliter bor termett, tehát az évi átlag 100 hektoliter körül mozgott. 155 Joggal vetheti fel bárki ezzel szemben, hogy az évi átlag így is alatta marad a török forrásokból ismert 1565-ös termésnek. Másként fest azonban a helyzet, ha tudjuk, hogy Ebesen nemcsak ráckevi, hanem őcsényi, decsi, etei, tolnai és kalocsai parasztok is rendelkeztek szŐlőbirtokkal. 15 " A szekszárdi lakosok ugyanezen urbárium felvételekor arról panaszkodtak, hogy határukban sok tolnaiak által birtokolt szőlő van, és Pap Antal azok tizedét is rajtuk veszi meg. 157 Az extraneus szőlők megítélésében uralkodó bizonytalanságról tanúskodik a magyar kamara és a tolnai polgárok között, az utóbbiak által birtokolt extraneus szőlők ügyében támadt nézeteltérés. A tolnaiak úgy vélekedtek, hogy a Szigetvárra fizetett 500 forintos évi adóval a szomszédos helységekben levő szőlőik tízedét is megváltották. A magyar kamara azonban egészen másként gondolkodott erről a dologról. Kijelentette, hogy a tolnai extraneusok szőlei a váci, titeli és budai káptalan birtokain fekszenek, amelyek nem tartoznak Szigetvárhoz, és dézsma, hegyvám, valamint kilenced megfizetését követelte utánuk. 158 Ezek az adatok eléggé meggyőzően bizonyítják, hogy az extraneusok adóztatásának gyakorlata magyar részen ekkor még nem kristályosodott ki. Az urbáriumok legtöbb helységénél valószínűleg nem szerepel az extraneusok által termelt bor tizede. Így azokban a falvakban, ahol a helyi birtokosok az extraneusoknak csak csekély töredékét tették ki, a tized nagyrésze hiányzik. Nem lehet véletlen ,hogy azokban a helységekben a legnagyobbak az eltérések S Tanulmányok Tolna megye történetéből 33
