Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5

héz állást foglalni.

142 Tolna megye etnikai képe a XVI. században még egységes, a megszálló török és délszláv katonaságot leszámítva, szinte kivétel nélkül magyarok lakták. A negyvenes években némi délszláv beszivárgás tapasztalható. Tamásiban már 1542-ben szláv zselléreket említ a dikajegyzék,

143 1565ben Bátaszéken rácokat a szigeti urbárium.

144 Tolnán már a negyvenes években éltek délszlávok, a budai basa ugyanis engedélyt ad Szigeti Imre prédikátornak, hogy az új vallás igéit magyar és szláv nyelven hirdethesse.

145 Jelenlétüket minden kétséget kizáróan igazolja Gerlach útleírása, aki nem éppen hízelgő képet festett róluk.

148 Gazdasági viszonyok A hódoltságba vetődött nyugati utazók kevés dicséretreméltóról számolhattak be, szinte mindegyikük kiemelte azonban a tolnai vidék fejlett szőlőkultúráját és kitűnő borait. A hajón utazó Gerlach István (1573.) Ráckevi után szép ligeteket látott a Duna mindkét oldalán, ezeket a ligeteket a jobb parton, Paks felett gondozott szőlőhegyek váltották fel.

147 A szárazföldön Szekszárd felé tartó Dernschwam útját (1555.) balról az etei, kesztölci, kövesdi és szekszárdi szőlőhegyek kísérték, ö írta le a paksiak agyagoldalba vájt, hűvös pincéit is.

148 Verancsics Antal szerint Ráckeve és Tolna között a szőlőskertektől körülövezett Pakson kívül semmi említésre méltó nincs a Duna két partján.

149 A magyar és török források a bortermelés központi szerepét tanúsítják. A távoli városok kereskedői is boráért látogatták Tolna megyét, bár kétségtelen, hogy a munkaigényes szőlőművelés a hódoltsági területen jelentős mértékben visszaesett. A szőlők pusztulását a magyar források egyértelműen igazolják, de a termőterület csökkenésére statisztikailag értékelhető adatokat nem szolgáltatnak. Az 1565-ös szigeti urbárium tanúsága szerint az ebesi promontorium termőterülete nincs teljesen kihasználva,

150 a varasdi szőlők pedig műveletlenül állnak.

151 Néhány délkelet-tolnai falu és mezőváros terménytizedének adatait a szigeti urbáriumok is, a török terményadódefterek is megőrizték számunkra, ha nem is azonos, de érintkező évekből, összehasonlításuk elé azonban számos akadály tornyosul, mert történetírásunk mindmáig adós e kérdés módszertanának kidolgozásával. A bortermés-eredmények vizsgálatánál először az ezen a területen használt, különböző mértékegységeket kell szemügyre vennünk és közös nevezőre hoznunk. Az urbáriumok többnyire köböllel számolnak, hozzátéve azonban, hogy egy köböl 8 pintből áll (1 pint=kb. 1,7 liter). így már viszonylag pontosan meg tudjuk határozni, hogy egy köböl 13,6 liter bort tartalmazott.

154 A másik, ritkábban használt űrmérték, a cseber (tina), az urbárium meghatározása szerint 24 pintnek, tehát három köbölnek felelt meg.

153 Mivel tudjuk, hogy megváltás esetén egy pintért 6 dénárt fizettek, a megváltási összegből kiszámíthatjuk a tizedet. A török összeírások eleve pintben adták meg a musttizedet, és így az átszámítást néhány tizedliteres eltéréssel el lehet végezni. Alábbi táblázatunk a két forráscsoport adatait, a könnyebb összehasonlítás végett, párhuzamosan sorolja fel. Az urbáriumok és defterek tizedmennyiségét tízzel szorozva kaptuk meg a termést:

164 31