Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87

ségnek erőszakképpen elvonnyi szokott, nem katonának való gaz lováért 10— 12 forintocskával tolják ki a szemét, residuitássával (maradványával) penig az egész summának magok töltözködnek.. "

m Ilyen ellátási hiányosságok mellett nem is csoda, hogy állandó a panasz a katonaságra: vetésekben okoznak kárt, állatokat hajtanak el, élelmet és bort követelnek a falukon, s azt erővel is elveszik. 1708-ban Eszterházy Antal külön karhatalmat rendel ki, hogy a volt Bezerédy-ezredtől visszavegyék a parasztságtól szerzett prédát. Jellemző, hogy maga a tábornok ad utasítást: a parasztságot figyelmeztessék az ezred útjában: „féZre álljanak ezen had előtt féltő jószágokkal!"

23

'' 1706-ban saját főporkolábját küldi ki „az elhatalmazott kóborlásnak és faluzásnak nyakaszakasztására", Bottyánt utasítja: „az egész földön irtsa és gyomlálja ki, szokott dexteritássa (buzgósága) szerint újobban a kóborlást, az érdemesseket exemplariter (példásan) megbüntetvén."

23 Ha mindazt a tényezőt számításba vesszük, amely akadályozta a normális termelőmunkát, teljesen hitelt kell adnunk mindannak a panasznak, amit a lakosság a háború ellen felhozott. Már a szabadságharc elején, 1704 augusztusában Eszterházy Antal azt írja Simontornyáról, hogy „itten a nagy pusztaság miatt absolute még pénzért sem kaphatni" semmit, „mert az egész summája nemes Tolna és Baranya vármegyének csak öt ép faluból constál (áll)"

2JS Az állandó harci események, a különböző labanc és kuruc csapatok megjelenése, fosztogatása miatt a lakosság állandó rettegésben élt. Azok a helységek, amelyek megtehették, igyekeztek magukat mind a két fél felé biztosítani: védlevelet szereztek (természetesen nem kis anyagi áldozat árán) mind a kuruc, mind a labanc katonai parancsnoktól. A rácok támadása azonban kiszámíthatatlan veszélyként állandóan fenyegette Tolna megye lakosságát. Nem csoda, ha a faluk és mezővárosok — ha valamelyik helységet egyáltalán ezzel a ranggal lehet illetni — állandóan futófélben voltak. 1709. április 5-én Eszterházy Antal keményen megrója a dunántúli vármegyéket, mert vigyázatlanságuk miatt a hadellátás nagy rövidségével a helységek „szekér hátán, minden órán elf utó-félben" vannak, „sőt némellyek az erdőt nyakokban vévén, ottan lappanganak, sőt méltán tarthatok attul, hogy az erdőnek megzöldülésével többeket is el ne nyeljen.. "™ Eszterházy természetesen ezt az állapotot a hadellátás szempontjából tartotta aggályosnak. És mintha az emberi, társadalmi pusztító tényezőkhöz a természet is csatlakozott volna, 1709 őszén megjelent a rettegett pestis a megye területén. Október 26-án Pest—Pilis—Solt megye kéri Tolna megyét: minthogy „már a túlsó részrül a' Dunán innét való Helységre is, nevezet szerint pedig Földváron alul Madócsán hatot volna által az az irtóztató dögletes Halál", tegyenek meg mindent elterjedésének megakadályozására.

238 1710. május 26-án a megye Simontornyáról Nádasdy Ferenc császári tábornokhoz írt levelében lesújtó képet rajzol a megye helyzetéről: „éppenséggel az egész Tolna Vármegje mostan nem töb hanem huszonegy nyomorult falubul álló, annakis ötét, a melyik jobbacskák volnának nem a Nemes Vármegye hanem a pestis bírja.. " Ez a levél utal a katonáskodó elemek sorsára is: a háború előtt Simontornyán 60 lovas és 30 hajdú volt, de ezek száma most mindössze 21. Paripájuk, fegyverük nincs, a többiek eloszlottak a falukra.

239 Nem szabad csodálkoznunk tehát azon, hogy száz évvel később a lakosság tudatában ez a kép élt a Rákóczi-szabadságharcról. Amikor 1829-ben Egyed Antal apát a faluk és városok jegyzőihez kérdőívet küldött szét, azok, L33