Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87

4-én átkeltek a Dunán, s november 5-ére virradó hajnalban Földvárt rohammal bevették, őrségét megsemmisítették. November 11-én a megye másik fontos erősségére került sor: hajnali rohammal elfoglalták Simontornyát is. A hajdúk rőzsekötegek és lajtorják segítségével keltek át az árkokon, az őrség itt is megsemmisült, csak a parancsnok és 17 ember esett fogságba.

182 Ellentétben Károlyival, Bottyán hadjáratát minden szempontból előkészítette. A szűkös lehetőségekhez képest ellátta: kifizette, felruházta és felfegyverezte egységeit, előre kijelölte az egyes ezredek kereteit és hadgyűjtő területét, hadbiztosokat nevezett ki, s főleg világos és érthető célt tűzött katonái elé. A Dunántúlra benyomuló kuruc sereg aligha volt nagy létszámú, a terv az volt, hogy az ezredeket a helyszínen töltik fel. Bottyán gondosan ügyelt arra, hogy a felső vezetést teljesen dunántúliaknak biztosítsa: az ezredesek kivétel nélkül a dunántúli birtokos nemességből kerültek ki. A támadás időpontja is jól volt megválasztva: a császári hadvezetés erejét az erdélyi hadjáratra összpontosította, a várak őrségét meggyengítette. Ez magyarázza Botytyán várak ellen intézett rohamainak meglepő sikereit. Tolna megye és a területén fekvő két fontos erősített pont: Földvár és Simontornya az elkövetkező években a dunántúli kuruc hatalom számára döntő szerepet játszik. Ezek a pontok biztosították az összeköttetést — hírközlés, ellátás, hadfelvonulás — a kuruc állam alapbázisát képező felvidéki országrészekkel. A kurucok természetesen a felszabadított dunántúli területeket is igyekeztek megszervezni, gazdasági erőforrásaikat kiaknázni, adófizetésre és katonaállításra kötelezni a megyéket. Az újonnan elfoglalt dunántúli megyékben is a már kialakult rendszer szerint jártak el a katonák kiállításánál. Tolna megyét (Baranyával együtt) Balogh Ádám kapta „verbováló districtus"'-nak.

188 Ez azt jelentette, hogy mindenki, aki Tolna megyei lakos volt s katonáskodott, Balogh ezredében volt köteles szolgálni. Bercsényi 1705. december 23-i rendelete, az országos gyakorlatnak megfelelően, pontosan meghatározta, hogy kiknek és hol kell 5 dunántúli megyéből (Baranya, Tolna, Somogy, Fejér, Veszprém) katonáskodni. „EZsőben is tudni való, hogy az personális insurrectióra (személyes felkelésre) valaki az nemesek közül alkalmatos, személye szerint felülni tartozik; a kik penig nem alkalmatossak, vagy más hadi ezerben és szolgálatban nincsenek, hanem ha lakosok, tartoznak proportionaliter (azaz jövedelmükkel arányosan) zsoldos katonát állítani mindenütt közönségesen..." Ellenben a parasztságra hárult az ún. portális hajdúk kiállítása, az 1702. évi portaszámokat alapul véve, portánként 4 hajdút voltak kötelesek a megyék (felfegyverezve, ruházva) kiállítani. Noha a portaszámok (tehát az adóalap) megállapítása csak becslésen, nem pedig pontos összeíráson alapult, összevetésükből mégis mértéket kaphatunk egy-egy megye gazdasági erejéről, teljesítőképességéről. Eszerint az említett 5 dunántúli megye portaszáma így alakult: Tolna 40 (160 hajdú), Baranya 80 (320), Somogy 104 (416), Veszprém 96 (384) és Fejér 50 (200). A portális hajdúkat Simontornyára kell kiállítani.

184 Ezek a számok mutatják, hogy Dunántúl délkeleti harmadában Tolna megyét tartották a legkevésbé adózóképes megyének. Persze, nemcsak a katonaállítás volt az egyetlen teher, amit a megyéknek, — elsősorban a parasztságnak, — teljesíteni kellett, hanem a hadak eltartása, élelmezése, télen kvártélyon tartása, sőt ruházatának biztosítása is. A terheket persze sem a nemesség, sem a parasztság nem viselte szívesen, akár a labanc, akár a kuruc kö3* 115