Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

selte évszázadokon keresztül a középkori kereskedő típusát. Az őszi-téli hónapokban az utak járhatatlanná váltak és ilyenkor az egyébként is gyér áruforgalom szünetelt. Az apátsági székhelyek és néhány, főként Duna-menti mezőváros megkapta a vásártartási jogot. Még nem tisztázott, hogy a piacos falu és a vásártartó város áruforgalmi szerepe és jogi státusa miként alakult megyénk viszonylatában. Feltűnnek a piacra dolgozó kézművesek, de megjelennek az áruforgalom kibontakozásának kerékkötői is, a középkor hírhedt vámjai. A XVIII. század kereskedelmi viszonyai. A török hódoltságot felváltó Habsburg uralom első negyedszázada alatt megyénk 75 falujából 39 elpusztult. A falvak romjai és a szántóföldek begyepesedtek. Csak a feltünedező mély utak iránya, az egyenetlen föld furcsa gödrei és egy-egy csonka torony jelzik az egykori helyiségek nyomait. Kilométerekre terjedő területeken nem látható más, mint embermagasságú, áttörhetetlen cserjés. A kevés fennmaradt helyiség csupán néhány házból áll és több óra járásnyira fekszik egymástól. Apró földbevájt kunyhóban laknak az emberek, élnek és meghalnak anélkül, hogy messziről jött kereskedőt láttak volna. Még 1713-ban is szörnyű állapotok uralkodtak megyénkben. Lady Mary Montague, a törökországi angol nagykövet felesége mielőtt útra kelt a következőket írta: „Utazásomra készülve úgy érzem, ugyan olyan ünnepélyességgel kell elbúcsúznom barátaimtól, mintha valami veszélyes szakadékon akarnék átkelni."

1 Az itt szerzett benyomásait tükrözi az a naplórészlet, amelyben feljegyzi, hogy „Az ország e részét erdők borítják és emberek alig látogatják. Hihetetlen nagy számú madarat láttunk, melyek puskától nem háborgatva, csendes nyugalomban sokáig elélnek"? Ezek az állapotok hosszú időre elriasztották a kereskedőket és csak néhány elszánt idegen vállalta a nélkülözést, amely itt átutazóban fogadta. Elképzelhető, hogy miként vélekedtek viszonyainkról, ha John Paget ezekkel a szavakkal vág az útnak: „a puszta földön fogunk hálni, csak azt fogjuk enni, amit magunkkal viszünk és minden pillanatban felkészülhetünk arra, hogy életünket vagy pénztárcánkat kell megvédelmeznünk". Vajon beszélhetünk-e vendéglátásról, ha „a falvakban ajánlatosabb a papnál és tanítónál szállást kérni, mint a fogadókban".

3 A megyére vonatkozó XVIII. századeleji összeírások csupán ezer lakosról adnak számot. Ilyen körülmények között a századfordulón teljesen tönkrement a kereskedelem. Állandó jelleggel egyik helyiségünkben sem telepedtek le a kereskedők, sőt a vásárok is elég ritkák lehettek. Néhány nagyobb településünk is viszonylag későn nyerte vissza vásártartási jogát. Elsőnek 1703-ban Dunaföldvár és Pincehely, majd 1721-ben Szekszárd és Tolna, 1729ben Bátaszék, 1730-ban Kölesd, és 1738-ban pedig Paks kezd újból vásárokat tartani.

4 A vásárok számát illetően is rendelkezünk néhány adattal. így: Dunaföldvárnak 1713-ban 3 vására volt, melynek jövedelmei fele-fele arányban a város és az uraság között oszlottak meg. Pincehelynek 1720-ban évi 4 vására van. Szekszárdon 1721 óta már jelentős állatvásárokat tartottak. Az Erzsébet-napi őszi vásár volt a legforgalmasabb. Takács Ádám szekszárdi főbíró 62