Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

hogy Bonyhádon, Dunaföldváron, Kölesden, Pakson, Szekszárdon, Tolnán és Hőgyészen nagyforgalmú vendéglők, borkimérések és sörházak működnek. Bonyhádnak ezidőben a négy országos vásáron kívül két forgalmas hetipiaca, — kedd és péntek — Dunaföldvárnak szintén négy vására, szerdai és szombati hetipiaca, Hőgyésznek országos vására és pénteki piaca van, amely a gabonaértékesítés terén nevezetes. Az izményiek dió-, mák- és étkezési olajkereskedésükkel szereznek hírnevet, a simontornyai vásárok állatforgalmuk, a tamási vásárok lóeladásuk, a, tolnaiak zöldségeladásuk, a szekszárdiak pedig ló, bor és pálinka eladásuk révén nevezetesek. Paksnak négy országos vására és két hetipiaca van, akárcsak Ozorának, de ez utóbbi községben a vásárok sokat veszítettek jelentőségükből, s emiatt már csak az augusztus 15-iki vásárt tartották meg a XIX. század negyvenes éveiben.

63 A szekszárdi öt országos vásár nagyon sok távoli kereskedőt és iparost vonzott a megyeszékhelyre, s emiatt mint látni fogjuk a helyi céhek súlyos megpróbáltatásokat éltek át. A megyénkből Pest felé irányuló forgalom a négy pesti nagyvásárral kapcsolatos. Pesten már kb. 1810 óta igen jelentősek a nyolc napig tartó un. nagy vásárok. Egy-egy vásáron 18—20 ezer látogató fordul meg. Legforgalmasabb a Medárd napi vásár. A többit márciusban, augusztusban és novemberben tartották meg. A pesti nagyvárosok országos jelentőségű kereskedelmi megmozdulások, és megyénkből is többen felkeresték azokat. Értékelésüknél azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy azok nem az egész iparosság és parasztság részére jelentettek értékesítési lehetőséget, hanem csak egy viszonylag szűk rétegnek. A kisbirtokos paraszt talán soha nem fordult meg a pesti vásárokon, míg a nagybirtokosok az un. „hosszú fuvarok" költségeit vállalni tudták, és azok meg is térültek a termények magasan önköltség felett értékesítése során. Az iparosok közül is csak a módosabb vállalkozók és azok keresték fel e vásárokat, akik az eladást egybekötötték a nyersanyagbeszerzéssel, mint például a szekszárdi szűcsök. Volt aztán egy olyan speciális primőr áruja a Tolna megyei Bogyiszlónak, amelyért még Debrecenből is eljöttek a kereskedők. Ezt Fényes Elek „súlyom" néven említi, és a holt Duna-ágban termett. A víz színén úszó növény, termése főzött állapotban lisztes, a gesztenyére emlékeztető táplálék. Ez volt állítólag a debreceniek legkedveltebb tavaszi csemegéje. Az 1840-es években emelkedik a mezőgazdasági termékek árfolyama. Növekszik a kereslet állati eredetű termékek iránt. 1838—1847. évek között az állatárak átlagosan 60 százalékkal emelkednek, a bőrök ára pedig megkétszereződik. A ló ára — a simontornyai körzetben — ötszörösére növekszik. A mezőgazdasági népesség számára kedvező konjunktúra a céhek körében ellentétes előjelű hatást fejt ki. A csizmadiák, a cipészek és a szűcsök közel kétharmada már nem képes a megdrágult bőröket és nyers szőrméket úgy feldolgozni, hogy a limitált késztermékek árán valamit is nyerjen. Feltartóztathatatlanul megindul a céhek lassú elhalásának folyamata. A további évtizedekben még rövid ideig tartó fellendülés sem teszi változatossá szereplésüket. Klauzál Gábor miniszter 1848. május 26-iki felhívására céheink elkészítik „önéletrajzi" jelentésüket, s ezekből a kétségbeesés, a reménytelenség hideg szele árad. A Szekszárdon bejegyzett szűrszabó anyacéh és tíz vidéki fiókja papír szerint még rendelkezik 33 mesterrel és egy tanulóval, de ezek közül 78