Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

a nagyhírű botanikus 1799. szeptember 5-iki keltezésű naplófeljegyzéséből kitűnik, hogy Bonyhádon, Kakasdon, Faddon sok és jóminőségű dohány található. Később itt járva, a bonyhádi dohányról megállapítja, hogy kezdetben 20 forint az ára, de a következő nyáron már 56—60 forint. Országos viszonylatban az 1840-es évek körül Torontál megye után a mi megyénk termeli a legtöbb dohányt. A Tolna megyei dohány „pécsi" név alatt szerepelt, mivel ott volt a dohánybeváltó hivatal. A gazdasági élet előbbiekben vázolt élénkülését azonban erősen fékezték megyénk hallatlanul rossz útviszonyai, a Duna szabályozatlansága, továbbá néhány adminisztratív intézkedés, s nem utolsó sorban a hitel hiánya, mely gúzsba kötötte a kereskedelmet. Széchenyi kiadja a jelszót: „Jobb utakat, serényebb kereskedést, jobb fogadókat" .** A megyében járó földmérnökök tömegével küldik javaslataikat a vármegye araihoz a földesurak meggyőzése és kártalanítása ügyében, a megjelölt útvonalak létesítése érdekében. Schnemann József „földmérő" a Dunaszekcső —Bátaszék—Szekszárd—Kajmádi útvonal sürgős rendbehozását javasolja, mivel a Törökországból érkező pamutárut csak köves úton lehet téli időszakban továbbítani.

49 De hogy a földbirtokosok az utak rendbehozását vállalják és így új életet teremtsenek a megyében, ez eszmének szépen hangzik, de ebben a korban nem kivitelezhető. A földesurak világa Széchenyi szavai szerint sírkerthez hasonlított, ahol minden alszik. A fogyasztási cikkek egy részének limitálása látszólag a fogyasztók érdekeit képviselte, azonban egy sor termék előállításának fokozására egyáltalán nem ösztönözte a termelőket. Vegyük például a hús és húskészítmények limitációjának problémáját. Megyénk mészárosai évtizedeken keresztül panaszkodnak amiatt, hogy a szomszédos Bács és Fejér megyében — jobb takarmányozási lehetőségek mellett is — drágán adják el a szarvasmarhát és így képtelenek felvásárolni, mivel a limitált árak szerint pl. 1832-ben 8—9 krajcárért kell adni egy font marhahúst.

50 A kenyér és péksüteményekre is könyörtelenül megállapították a limitált árat, amely ellen megintcsak számos panaszlevél érkezett a vármegyéhez. Két dunaföldvári pékmester: Ráth György és Lipót levele tanúsítja, hogy e limitációk viszonylag merevek, ritkán és későn változnak. Ezért kérik 1814. január 18-iki levelükben, hogy állapítson meg a vármegye magasabb kenyér és zsemleárakat „mivel kétannyira ment a szükséges tüzelőfa ára, mint amidőn az előbbi limitáció kiadatott".

51 Az előbb felsorolt körülmények bizonyára országszerte gondot okozhattak mindazoknak, akik a reformért küzdöttek. Ezek késztethették Széchenyit is annak felismerésére, hogy a limitáció miatt mezőgazdaságunk „egy lábbal a levegőben áll. A jó hús nem drágább, mint d rossz, s így miért törekedne a gazda jobb húst állítani"?* A limitációról e helyen még annyit említünk meg, hogy szomszédos megyéinkkel rendszeresen kicseréltük a limitációkat, sőt egyes községeink havonként jelentést adtak a vármegyének arról, hogy a piaci árak miként alakulnak. A kereskedelem bővülése. Az 1828. évi összeírások szerint megyénkben 131 állandó kereskedő volt nyilvántartva. Ezek mellett több mint 3000 iparos kapcsolódott az ellátás75