Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

Hála Mészáros Lőrincné és Császár Mártonné fellebező levelének, amelyből kiderül, hogy a dunaföldvári fazekas céh tagjai nem is annyira a fazék és korsó készítésében való jártasságukat, hanem kereskedésüket féltették a céhen kívüli néptől. A vásárokon és piacokon árult fazekak és korsók nagyrésze nem az ő kezükből került ki, hanem a céhtagok a pesti vásárokon veszik meg olcsó áron, akárcsak a kofának titulált Mészárosné és Császárné. Az asszonyok fellebbezését a vármegye vizsgálta meg és a következő lakonikus rövidségű határozatot hozta: „Minekutánna minden monopólium nem tsak a közönségre nézve káros volna, de másképpen tiltva lenne, azért is nem tsak a panaszolkodó kofáknak, hanem közönségessen is a tserép edények árultatása megengedtetik". Az ügy tehát jól zárult le: nemcsak a panaszosok, hanem bárki más is foglalkozhat kereskedéssel. A történész számára nem volt haszontalan megismerni a vármegye állásfoglalását, miután kiderült, hogy a monopólium káros voltát mélységesen elítélték. Jelentőségét aláhúzza az a körülmény, hogy mindez 1813-ban történt. A Helytartó Tanács is érdeklődik a megye kereskedelme iránt. Jelentést kér a vásárok számáról és azok forgalmáról. A felületes beszámolókat visszadobja és részletes, hiteles munkára hívja fel a figyelmet. 1813-ban nem fogadja el a dombóvári járás jelentését a heti, a búcsú és az országos állatos kirakodóvásárakról, mondván, hogy elhallgatja a „feketén" megrendezett vásárokat. Erre a vármegye sértődötten utasítja vissza a Helytartó Tanácsnak a szabálytalan vásárokra célzó levelét, s így fejezi be: „Ai vármegye a kifejezések ellen minden illendőséggel ellentmond."*

1 A vármegyét esetenként a pénzforgalmi kérdések is érdeklik. Amikor az árak emelkedésével párhuzamosan az állam fokozza a papírpénz kibocsátását, zuhan a papírpénz árfolyama. 1811-ben devalvációt hajtanak végre, s egyötödére viszik le a pénz értékét. Ez az intézkedés súlyos csapást mért kereskedőinkre, gátolta a forgalmi viszonyokat, súlyosbította a polgári lakosság és a helybéli katonaság ellátását. Hatására a kereskedelmi tőke a minimálisra csökkent. Csongrád vármegye nyomtatásban előállított körlevelében értesíti megyénket, hogy a bankócédulák tárgyában kibocsátott királyi rendeletet kifogásolja, mivel törvénytelennek, igazságtalannak, gazdaságilag nagyon károsnak tartja, s ezért feliratot küld a Helytartó Tanácshoz, melyben kéri az országgyűlés mielőbbi összehívását.

42 A helyzetet bonyolítja az a körülmény, hogy a devalvációt követő években szinte teljesen eltűnik a rézpénz. Vármegyénk vezetői 1816-ban a rézpénzállomány „szembetűnő fogyatkozása" miatt levelet intéznek a Helytartó Tanácshoz.

42 Panaszolják, hogy széles körben nem váltják be réz aprópénzre a váltócédulákat, amelynek egyik siralmas következménye, hogy a kereskedők és a mészárosok az élelmiszerek árát feltornásszák és azt is rézpénzben kérik. A vásárlás során visszajáró pénzt a vevők többízben csak véltócédulákban kapják meg. Magát a katonaságot sem tudják a kellő mennyiségű rézpénzzel ellátni, s alázatosan esedeznek, hogy a Helytartó Tanács adjon mielőbb húszezer forint értékben rézpénzt, s egyúttal intézkedést vár az elrejtett pénzek újbóli forgalomba juttatására. 72