Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

ifj. Szakály Ferenc: A szekszárdi konvent hiteleshelyi és oklevéladó tevékenysége 1526-ig • 9

A fogalom olyan legfeljebb kisebb papi rendeket felvett személyeket jelöl, akik a konventi (káptalani) iskolákban ismerkedtek a műveltség elemiéivel. Műveltségen ebben a korban és ezen a szinten elsősorban deákműveltséget (litterátusságot) kell értenünk, amely főleg a latin nyelvben és nyelvtanban, a fogalmazásban, a zenében való (elméleti és gyakorlati) jártasságot foglalta magában. így aztán könnyen érthető, hogy az iskola növendékeit mintegy gyakorlásként bevonták a chorus-munkába (pl. előéneklés, a formula is erre utal) és a hiteleshelyi (kancelláriai) tevékenységbe. A jártasságok megszerzését juttatja kifejezésre a „clericus chori" mellett feltűnő „litteratus" cím. A litteraturában jártas „clericus chori"-nak döntenie kellett: vagy hiteleshelyi, megyei, városi jegyzőként világi pályán kamatoztatja jogi és oklevélfogalmazási gyakorlatát, vagy pedig a nagyobb egyházi rendéket is felveszi, és egyházi pályán keresi boldogulását.

270 Ha feltételezésünk nem csal, akkor a szórványos szekszárdi anyag is tartalmaz mindkét útra példát. Az 1344-ben. szereplő Miklós mester, szekszárdi nótárius talán azonos azzal a Miklóssal, aki 1342-ben „clericus chori", 1343-ban pedig „literátus clericus chori" címmel tűnik fel. Bár az 1343-as és 1344-es adat között mindössze öt hónap van, ez nem zárja ki feltételezésünk igazát, mert az eltávozott nótárius helyére minden további nélkül felemelkedhetett a kancellária leggyakorlottabb írnoka. Ezek az adatok tehát egy, más hiteleshelyek gyakorlatából ismert, világi értelmiségi pálya kezdetét vázolják fel. Zavarólag hat az, hogy 1345-ben újabb Miklós „clericus chori"-4, találunk. Az; 1343-ban említettel semmiképpen nem lehet azonos, mert különben aligha hagynák el „litteratus" címét. így inkább valamelyik, a későbbiekben szereplő Miklós szerzetessel azonosíthatnók példájaként a másik utat választott „clericus chori"-nák. A szekszárdi konvent — valószínűleg főleg munkatorlódás idején — a környékbeli egyházak papjait is

1 bevonta a hiteleshelyi munkába. Névjegyzékünkben egy-egy alkalommal a csatári, hidasi, malontai és szentmiklósi egyház plébánosa illetve káplánja szerepel konventi testimóniumként. Ezek a falvak kb. 3—6 kilométerre feküdtek a szekszárdi kolostortól, és egyházaik minden bizonnyal az apát kegyurasága alá tartoztak.

271 (Azóta a területük Szekszárd határába olvadt; Csatár és Szentmiklós (Palánk néven) napjainkban is lakott puszta, Malonta és Hidas nevét azonban ma már csak a dűlőnevek őrzik a Pécs felé vezető műút mentén.) Az apátság jogi fennhatósága alá tartozó egyházak papjai a konvent külső tagjainak/ számítottak, még akkor is, ha világi papok voltak,

272 s így a testület saját embereiként küldhette ki őket hiteleshelyi ügyek in-, tézésére. Azok a plébánosok és káplánok, akik egyházuk nevének és helyének megjelölése nélkül szerepélnek a konventi kiküldöttek között, minden bizonynyal a kolostor központi templomában teljesítettek szolgálatot. Ezek közül az 1402-ben említett Jakab „fráter" jelzője szerzetesre vall. Az oklevélkészítés mindennapos munkáját a hiteleshely kancelláriája végezte a nótárius vezetésével

273 A nótáriusok nem tartoztak a konvent vagy káptalan tagjai közé, hanem, annak fizetett alkalmazottjai voltak, akik a fogalmazásban való jártasságukat a hiteleshely rendelkezésére bocsátották. A hiteleshelyek jegyzői általában nem is egyházi, hanem világi személyek, és így munkásságuk a középkori világi értelmiség fejlődésének egyik fejezetét képezi.

274 A relátiók szövegéből ismert négy szekszárdi nótárius világi személy volt, s közülük három magister,

275 egy pedig litteratus fokozattal rendelkezett. Az első szekszárdi nótáriust a konvent 1321-es oklevele említi. Ez az adat arra en43