Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

írta: „Még ugyanaz nap (szept. 29.) éjjel visszavonultunk ide, Martonvásárra, ahol összevonván minden erőnket az ellenséggel szemben csatára készen állunk. A bán alkalmasint kiábrándulásnak indult, mert ma fegyverszünetet ajánlott, melyet mi a tegnapi fáradságos és esős időben tikkadt népünk nyugosztolasara és összevonulásunk végett igen hasznosnak ismervén, köz-haditanácsunkban elfogadtunk és némely feltételek meletti megkötésére, de csak 3 napra, bizto­sainkat el is küldöttük. E diadal feletti örömüket bizonyára növelni fogja, érte­sülvén arról, hogy a tolnai önkéntesek vitézsége a sereg jobb szárnyán az áruló bán balszárnyának a visszaverésében fő tényező volt, sőt mondhatnám jobbára maga eszközölte azt. Különösen kitüntette magát az első és a második század és azok veze­tője Perczel Sándor százados úr (Mór és Miklós testvére), úgyszintén e két szá­zad valamennyi tisztje és közvitéze, egyik a másiknál vitézebbül viselte magát. A 3. és a 4. század általam vezéreltetett a tűzbe, de a két elsőnek a vitézsége az ellenséget a mi segítségünk nélkül is elriasztotta. Általában a többiek is az egész csata alatt a legszebb magatartást és elszántságot mutatták s eképp sike­rült azt a szennyet* melyet egyik seregünk a megye becsületén ejtett, fénye­sen lemosni." Megemlítette, hogy az egész csatában közülük Bencerits tizedes és 3 közvitéz sebesült meg, de ők sem súlyosan. Sürgette egyben, hogy a kato­náinak ígért köpenyeket a megye minél előbb szállíttassa le. Ö maga is csinál­tat 600-at Pesten, annak árát a hadi pénztárból kéri utalványoztatni. 96 A pákozdi csata után kötött fegyverszüneti megállapodást — amint tudjuk — Jellasics nem tartotta be, még pedig azért nem, mert meggyőződött arról, hogy közötte és a Rotht tábornok vezette tartalék hadoszlop között már magyar csapatok állnak, így Roth csatlakozására nem számíthat. Ezt tudva, tartalék seregét a sorsára hagyta és igyekezett a magyar seregeket kikerülve, minél előbb Ausztriába, biztos területre érni, ami sikerült is neki, mivel Moga elmulasztotta a kedvező alkalmat: egy megvert, menekülő csapatnak az üldözését. Az ozorai fegyverletétel. Roth és Philipovics tábornokok vezette mintegy 10 000 főnyi tartalék­sereg, amely Jellasics jobbszárnyát képezte és amelynek a csatlakozására számított a bán, nagyrészt a határőrezredek zászlóaljaiból és rosszul felfegy­verzett szerezsánokból állott. Ennek a seregnek a vonulását alighogy Eszéknél átlépte az, ország határát, már Baranyában is állandó partizánakciók, rajta­ütéseik zavarták és késleltették. Tolna megye határát a sereg szeptember hó 28-án érte el Dombóvár­nál, ahonnan két oszlopban menetelt tovább. Az egyik oszlop a Dombóvár— Kocsola—Kónyi úton haladt végig és szeptember 29-én, amikor Jellasicsot Pákozdnál már megverték, érkezett Kónyiba. A másik oszlop Gyulajováncán (ma Gyulaj) és Regölyön áthaladva Pincehelyt szállotta meg és ott egyesült a Kónyiból odaérkezőkkel. 97 Az első oszlop utóvédje, a 8. gradislkai hiaitárőr­ezred 3. zászlóalja pihent meg szeptember 30-án Kocsolán, ahol részére ke­nyér és lóporciót kellett a kocsolaiaknak kiszolgáltatniuk, amit ott a nép min­* = Az ókéri megfutamodást. 121

Next

/
Thumbnails
Contents