Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

írta: „Még ugyanaz nap (szept. 29.) éjjel visszavonultunk ide, Martonvásárra, ahol összevonván minden erőnket az ellenséggel szemben csatára készen állunk. A bán alkalmasint kiábrándulásnak indult, mert ma fegyverszünetet ajánlott, melyet mi a tegnapi fáradságos és esős időben tikkadt népünk nyugosztolasara és összevonulásunk végett igen hasznosnak ismervén, köz-haditanácsunkban elfogadtunk és némely feltételek meletti megkötésére, de csak 3 napra, biztosainkat el is küldöttük. E diadal feletti örömüket bizonyára növelni fogja, értesülvén arról, hogy a tolnai önkéntesek vitézsége a sereg jobb szárnyán az áruló bán balszárnyának a visszaverésében fő tényező volt, sőt mondhatnám jobbára maga eszközölte azt. Különösen kitüntette magát az első és a második század és azok vezetője Perczel Sándor százados úr (Mór és Miklós testvére), úgyszintén e két század valamennyi tisztje és közvitéze, egyik a másiknál vitézebbül viselte magát. A 3. és a 4. század általam vezéreltetett a tűzbe, de a két elsőnek a vitézsége az ellenséget a mi segítségünk nélkül is elriasztotta. Általában a többiek is az egész csata alatt a legszebb magatartást és elszántságot mutatták s eképp sikerült azt a szennyet* melyet egyik seregünk a megye becsületén ejtett, fényesen lemosni." Megemlítette, hogy az egész csatában közülük Bencerits tizedes és 3 közvitéz sebesült meg, de ők sem súlyosan. Sürgette egyben, hogy a katonáinak ígért köpenyeket a megye minél előbb szállíttassa le. Ö maga is csináltat 600-at Pesten, annak árát a hadi pénztárból kéri utalványoztatni.

96 A pákozdi csata után kötött fegyverszüneti megállapodást — amint tudjuk — Jellasics nem tartotta be, még pedig azért nem, mert meggyőződött arról, hogy közötte és a Rotht tábornok vezette tartalék hadoszlop között már magyar csapatok állnak, így Roth csatlakozására nem számíthat. Ezt tudva, tartalék seregét a sorsára hagyta és igyekezett a magyar seregeket kikerülve, minél előbb Ausztriába, biztos területre érni, ami sikerült is neki, mivel Moga elmulasztotta a kedvező alkalmat: egy megvert, menekülő csapatnak az üldözését. Az ozorai fegyverletétel. Roth és Philipovics tábornokok vezette mintegy 10 000 főnyi tartaléksereg, amely Jellasics jobbszárnyát képezte és amelynek a csatlakozására számított a bán, nagyrészt a határőrezredek zászlóaljaiból és rosszul felfegyverzett szerezsánokból állott. Ennek a seregnek a vonulását alighogy Eszéknél átlépte az, ország határát, már Baranyában is állandó partizánakciók, rajtaütéseik zavarták és késleltették. Tolna megye határát a sereg szeptember hó 28-án érte el Dombóvárnál, ahonnan két oszlopban menetelt tovább. Az egyik oszlop a Dombóvár— Kocsola—Kónyi úton haladt végig és szeptember 29-én, amikor Jellasicsot Pákozdnál már megverték, érkezett Kónyiba. A másik oszlop Gyulajováncán (ma Gyulaj) és Regölyön áthaladva Pincehelyt szállotta meg és ott egyesült a Kónyiból odaérkezőkkel.

97 Az első oszlop utóvédje, a 8. gradislkai hiaitárőrezred 3. zászlóalja pihent meg szeptember 30-án Kocsolán, ahol részére kenyér és lóporciót kellett a kocsolaiaknak kiszolgáltatniuk, amit ott a nép min* = Az ókéri megfutamodást. 121