Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

Ha már csekély szolgálataim méltánylásra nem érdemesek, de míg távol lenni köteleztetem, legalább kíméletet legnagyobb ellenségemtől, annál inkább hazámfiaitól, igényelhetni véltem. Egyébiránt erősen áll a hitem, hogy tisztelt Önök nem fogják engedni, hogy távollétemben bárki is személyemet megtámadja, s ezért azt addig is, míg magam nem tehetem, tisztelt önök oltalma alá helyezem, teljes megnyugvással önök részrehajlatlanságában, fogok annak idején, mind előbbi, mind mostani működésem felett számolni. Fogadják tiszteletteljes polgári üdvözletemeti Kelt Feketehegyen, aug. 12. 1848. Perczel Miklós."

61 A viszony a Bácskába küldött nemzetőri sereg parancsnoka és helyettese között nem volt a legjobb, bár Perczelnek ez a levele nem kifejezetten csak Forster, hanem más eltávozott tiszttársai ellen is irányult. Akkor, amikor összefogásra és minden tudásuk latbavetésére lett volna szükség, egymást nem bajtársnak, hanem szinte ellenségnek tekintették. Sajnos ilyen és hasonló viszony előfordult a magasabb parancsnokok között is például Perczel Mór— Görgey Arthur, Dembiszky és Görgey és még mások között, ami erősen hátráltatta a sikeres hadvezetést. Forster alezredest az ókéri magatartásán kívül még az a vád is érte, hogy az általa hazavezetett nemzetőrök részére Kernya községben erőszakkal vett igénybe kocsikat a lakosoktól. Bács megye az erre vonatkozó panaszát közvetlenül a honvédelmi minisztériumhoz terjesztette fel, ahonnan a beadványt Sztankovánszky Imre, tolnai főispánhoz adták le kivizsgálás végett, ő azt az ókéri-esetet vizsgáló bizottsághoz továbbította. Forster a bizottság felhívására Kiss Pál elnökhöz már otthonából, Dunaföldvárról tette meg az igazoló jelentését. A Szenttamás első ostroma alkalmával szétszéledt nemzetőri sereg fegyelmezetlenségének és zabolátlanságának az okát ebben a jelentésében is ugyanúgy adta elő, mint az alispánhoz küldött és már ismertetett jelentésében, Perczel Miklóst okolva a történtekért. Bács megye, nevezetesen Theopanovits, Bács megyei esküdt, panaszára a tényállást a következőképp írta le: „Én július 17-én délután két órakor, a legnagyobb melegben, magam is gyalog mentem példát mutatva a népnek, minthogy eljövetelünk alkalmával Ö-Verbásztól kevés szekeret kaphattunk, ezért én 4 beteget ültettem a szekeremre. Az 1050 főnyi népemmel betértem Kernyára, ahol kértem az ott levő Theopanovits esküdt urat és a német bírót, hogy a sereg alá 120 kocsit Knézy, bácskai alispán úr rendelete szerint szíveskedjenek állítani másnap reggel 4 órára, minthogy Bajáig kellett volna utaznunk és mivel csak 19-éig volt a sereg fizetéssel ellátva. A többi pénzt ugyanis a táborban visszamaradtak részére otthagytuk. Kérdeztem mind a kettőtől, hogy az alispán úrnak a rendeletét, amelyet Szenitzey kapitány úr, előre sietve magával vitt látták-e? A felelet az volt, hogy látták és az előfogatok kívánságom szerint reggel 4 órára ki lesznek állítva. 18-án hajnalban összekelésre doboltattam, a nép kikelt és egész 6 óráig ácsorgott és még egy kocsi sem jelent meg. Én tehát a bíróhoz mentem és megkértem, hogy látna utána az alispán úr által megrendelt kocsikat kiállítani, de ő csak gúnyosan mosolygott és azt mondta, hogy majd eljönnek. De mi láttuk, hogy az ottani gazdák a kocsikkal a helységet elhagyják »í,$ a földekre sietnek. Én tehát azt mondottam a bírónak, minthogy itt senki 110