Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

Perczel levele valóban igen szemléltető képet nyújt a bácskai katonai helyzetről. Szenttamás első ostromának a kudarcáért ő is Bechtoldot okolta, a Tolna megyei nemzetőri sereg szétesését pedig Forster alezredes helytelen intézkedéseinek tulajdonította. Forster viszont, amint azt a jelentésében olvashattuk, Perczeit hibáztatta azért, hogy az általános visszavonulás után a sereget beengedte a faluba, Verbászra ahelyett, hogy együtt tartva, annak élelmet hozatott volna, ahogy azt neki Forster megparancsolta. Szerinte emiatt bomlott fel a rend és a fegyelem a seregben. Bechtold gyors visszavonulási parancsát azzal indokolta, hogy a jól felszerelt, megerősített és tüzérséggel is bőven ellátott Szenttamást csak az eddiginél jóval nagyobb haderővel lehet sikeresen ostromolni és bevenni, amit a hadügyminiszternek is jelentett. Csakhogy Bechtoldot már jóelőre figyelmeztették, hogy ne engedje Szenttamást a szerbek által megszállni és megerősíteni, mert amint Perczel Miklós levelében olvoshattuk „meggyűlik vele a baja". Ezt azonban Bechtold nem vette figyelembe és ezáltal hibát követett el. Nem valószínű, hogy tudatosan, mert még Mészáros hadügyminiszter is megdicsérte őt az első ostrom után. Bechtold magatartásának és manőverezésének a megítélése és taglalása nem tartozik tanulmányunk tárgykörébe, ellenben arról szólnunk kell, ki volt a felelős és a hibás a Tolna megyei nemzeti őrsereg szétzülléséért. A tolnai sereg parancsnoka, Forster alezredes, fegyelemhez, rendhez szokott tényleges katonatiszt volt, aki a hiányosan felszerelt és katonai kiképzésben nem részesült nemzetőröket nem tartotta alkalmas, összefogható harci erőnek, ezért igyekezett eleinte kerülni az ellenséggel szemben minden komolyabb összecsapást. Ebben neki Perczel Miklóssal, Perczel Mórnak öccsével, szemben némi igaza is volt. Perczel Miklós elismerésre méltó buzgósággal szervezte és toborozta össze a Tolna megyei sereget, de a korábbi lelkesedést túlértékelte. Perczel ugyanis nem gondolt arra, hogy a lelkesedés mellett, amely szerinte a tolnai sereget eltöltötte, a manőverezés is szükséges, már pedig egy alig két hete együttlevő olyan sereggel, amelynek csak minden negyedik-ötödik embere birt fegyverrel és katonai gyakorlata jóformán semmi sem volt, igen bajos komolyabb harci feladatot megoldani. Mindezek ellenére Forsternek sem lett volna szabad mindjárt lemondania a parancsnokságról, még az általa hangoztatott súlyos szembaja miatt sem, hiszen azt az ostromig nem igen emlegette, hanem mindent el kellett volna követnie, hogy a rábízott sereget együtt tartsa. Nem lett volna szabad hazavezetni, hordának nevezni azt a csapatot, amelyik a jelentésben foglalt állítása szerint csak benne összpontosította a bizodalmát. Végeredményében nehéz megállapítani, hogy kettőjük közül melyiknek volt igaza, amint hogy a megye állandó bizottmánya által ez ügyben elrendelt vizsgálat sem vezetett megnyugtató eredményre. A megye közönsége az 1848. július hó 27-én tartott ülésében foglalkozott ezzel az „ókéri-esettel" és dicséretére legyen mondva, a táborból haza széledt két nemzetőr zászlóalj pótlásáról azonnal intézkedett. A gyáva megfutamodást a gyűlésen Tóth István, megyei tiszti alügyész, kemény szavakkal ítélte el és az ügyre vonatkozólag az alispántól részletes felvilágosítást kért. Augusz alispán ismertette Forster alezredesnek hozzá intézett és már idézett levelét, illetve jelentését, majd bemutatta a Dráva-mentén táborozó tolnai őrsereg vezérlő őrnagyának és tisztjeinek Csányi László, királyi biztoshoz intézett és neki másolatban megküldött levelét. „Szomorúságunkra jutott tudomásunkra, írták a levélben, hogy a Bács 106