Regiónk és Tolna megye a két világháború között - IX. Levéltári Nap 2004. szeptember 3. (Szekszárd, 2004)

Dr. Dobos Gyula: A köz szolgálatában -

gyéhez kötődését azzal is jelezte, hogy élete végéig az előnevet családnévként használva, Bonyhády József néven szerepelt. A kor demográfiai adatai szerint gyakori esetnek számított a ti­zet meghaladó gyermekáldás. Perczel Józsefnek 8 fia és ugyanennyi lánya volt. Unokája Sándor még ennél is népesebb családdal, 19 gyermekkel büszkélkedhetett. 3 Mivel a Bonyhády famíliában a jelentős létszámú utódnak egyre kevesebb, gyakran oly kevés örökség jutott, amennyi a család ne­mesi rangjához illő megélhetéshez elégtelennek bizonyult, valami más megoldást kellett keresni. A Perczelek is a középnemesi csa­ládok számára járható, a XVIII-XIX. században általános gyakor­latnak számító, lehetőségekkel éltek. Ehhez az első lépést vala­mennyi gyermekük taníttatása jelentette. A fiúk egy része a köz­igazgatási pályára kerüléshez fontos jogi végzettség megszerzésé­re törekedett, mások a katonai pályához szükséges iskolába irat­koztak. Az egyházi pályán érvényesülés lehetőségét ismereteink szerint a bonyhádi Perczelek közül senki sem kereste. Talán gene­tikai okai lehetnek, de az e területen kutatásra nem vállalkoztunk, e tudományágnak számos kiváló hazai művelője van. Tényéknél maradva megállapítható, hogy többtucatnyi Perczelből lett egy-egy járás közigazgatási vezetője, megyei követ a feudális-, vagy országgyűlési képviselő a kapitalista időszakban. Tolna, gyakran Baranya, néha más megye alispánja, főispánja, avagy a Bach rendszer idején pl. Békés, Csanád, Szolnok, Vas vármegye megyefőnöke ugyancsak bonyhádi Perczelek közül ke­rült ki. Volt, aki az igazságszolgáltatás csúcsáig, mások államtit­kári, sőt miniszteri posztig emelkedtek. Hosszan lehetne sorolni a tábornokok, főtisztek nevét, akik a napóleoni háborúk idején, az 1848/49-es szabadságharcban, vagy éppen az Osztrák-Magyar Monarchia harcterein szereztek érdemeket, de szintén volt vezető részese az amerikai polgárháborúnak is. 2 DOBOS, 2001. 15-20. p (donatios levél = birtokadományozó okirat.) Az 1745-ben kiadott diploma a korábban megvásárolt nemesi birtokban való megerősítését jelenti. 3 Perczel Sándor 1778-1861. A franciák elleni csatákban 17 sebesülést köve­tően huszárhadnagyként szerelt le.

Next

/
Thumbnails
Contents