Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)
Dr.Ódor Imre: A BML története a XVIII. században
E jelentésre a vármegye 1773. január 4-én egy újabb bizottságot küldött ki, Botka Bálint táblabíró, Koller Mihály szolgabíró, Boda Imre aljegyző és Wall László esküdt személyében, hogy vizsgálják meg, valóban olyan állapotban van-e a levéltár, s a lajstromozott anyag is annyi-e, mint ahogyan a vármegye jegyzője jelentette? A nevezett kiküldötteknek ez év március 13-án kelt jelentése megerősítette a jegyző adatait, sőt felsorolta az azóta lajstromozott újabb anyagot is. De megállapította azt is, hogy a levéltári helyiség a felgyülemlett iratanyaghoz képest már túlságosan szűk, s így a lajstromozás igen nehezen végezhető. A jegyző, illetve ekkor már „főjegyző" mellé „segédmunkaerőt" adtak. Sok vármegyénél aljegyzői, vagy ahol már volt, az első aljegyző mellé másodaljegyzői állást szerveztek, hogy ezt az új munkaerőt teljesen a levéltári munkára használhassák fel. Nehezebben ment a levéltári tisztviselők alkalmazása azoknál a vármegyéknél, ahol kétévszázados vagy még ennél is régebbi, esetleg még középkori iratanyag is volt a levéltárban. Az ilyen régi iratok olvasásához és megértéséhez a latin nyelvben, valamint a jogi, politikai és történeti tudományban való jártasságon kívül valamelyes paleográfiai ismeret is kellett, s ilyen egyének bizony akkoriban sem igen akadtak fölös számban. Az ilyen régi iratokkal rendelkező vármegyék tehát külön, és elég tekintélyes tiszteletdíj lekötése mellett kaptak a régi oklevelek olvasásához is értő megfelelő szakembert. Jelentős változást e téren is II. József uralkodási időszaka jelentett. Az uralkodó 1785. évi levéltárügyi rendelete Baranya vármegyére is újabb feladatokat rótt. Mindenek előtt növelni kellett a levéltári segédtisztviselők számát. A vármegye azonban nem lévén tisztában, vajon tiszteletdíjjal vagy évi fizetéssel alkalmazza-e ezeket a segéderőket, kérdést intézett előbb a helytartótanácshoz, hogy mitévő legyen? A királyi helytartótanács viszont, mielőtt döntött volna, előbb jelentést kívánt, hogy milyen a vármegye levéltárának állapota: rendezve illetve teljesen lajstromozva van-e már, s ha még nem volna, ki ennek az oka? A vármegye erre 1785. november 9-én megbízta Sauska Ferenc másodalispánt és Boda Imre nyugállományú főszolgabírót, hogy a levéltárt megvizsgálván, annak állapotáról jelentést tegyenek.