Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Dr. Dobos Gyula: Egy karrier története: Perczel Dezső

ságkötés bevezetésének. Ő tekinthető a polgári anyakönyvezés bevezetéséhez szükséges törvények formulázójának. Minisztersé­ge alatt készült el a közigazgatási reformjavaslat tervezete. O ter­jesztette a képviselőház elé a közigazgatási bíróság felállítását elő­író törvényjavaslatot is. Országos teendői miatt kénytelen volt lemondani Tolna várme­gyében viselt különböző tisztségeiről. A vármegye törvényhatósá­gi bizottsága rendes közgyűlésén 1895. március 29-én tudomásul vette és „ az évek során kifejtett nagyon becses működése fényes emlékét "jegyzőkönyvileg megörökítette. 1896-ban Ferenc József valóságos belső titkos tanácsossá ne­vezte ki. Belügyminiszterként a kormányt képviselte a zoborhegyi 4 milleniumi emlék felállítási ünnepségén. Ellátta az országos jegyzőkongresszus védnöki tisztét, ő mondta a megnyitó beszédet. 1897 májusában „a legnagyobb magyar", Széchenyi István gróf soproni szobrának ünnepélyes leleplezésén ő helyezte el a kormány koszorúját a szobor talapzatán. 1897. szeptember 21-én Vilmos porosz király a Vörös Sas rend I. osztálya kitüntetést adományozta Perczel Dezsőnek. Ezt köve­tően a sziámi királytól, majd az év decemberében Ferenc Józseftől nyerte el az I. osztályú vaskoronarendet a csillaggal. Számos ki­tüntetése mellett ott található a román király által adományozott vaskorona rend kitüntetés is. 1899. február 26-án, amikor a Bánffy-kormány lemondott, ő is visszalépett a miniszterségtől, bár megtartására az új kormányban is lett volna lehetősége. Pár nappal később, március 2-án a képviselőház elnökévé vá­lasztották. Két és félévi tevékenysége „a pártatlan elnök mintaké­peként" zajlott. 1900. december 1-én, Vörösmarty születésének centenáriumi ünnepségén, Székesfehérváron leleplezték a költő szobrát. A család képviseletében (az egykori tanítványok közül Sándor és Mór már nem élt, Miklós pedig 88 évesen Bajáról nem 4 A Nyitra melletti Zobor-hegy az államalapításban fontos szerepet játszó 7 emlékhely (Pusztaszer, Munkács, Pannonhalma, Dévény, Brassó Czenk­hegy, Zimony) egyikeként kapott emlékművet.

Next

/
Thumbnails
Contents