Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Dr. Gaál Zsuzsa: A dzsentri születése Magyarországon

Az uralkodó mindenhatósága és a helyi társadalom önigazgatá­si lehetőségei között olyan nagy volt a távolság, hogy köztük még sok minden elfért. Ennek egyik legjobb bizonyítéka a felismert társadalmi szükségletek kielégítésére elég gyorsan kiépülő intéz­ményrendszer. Az intézmények - legyen az szanatórium, árvaház, könyvtár stb. - egyrészt válaszok a hasonló területen tett civil kezdeményezésekre, másrészt azonban kezdik fölöslegessé tenni a kezdeményezőket. A civil társadalomnak azt a tulajdonságát azonban, hogy morfológiailag rendkívül képlékeny, gyorsan al­kalmazkodik, hamar változtat alakot, az állam a maga szövevé­nyessé vált és statikus intézmény- rendszerével soha sem tudja olyan sikeresen követni. Erdekek és értékek ütközése ez. Az ér­tékelvű kezdeményezések ismét érdekeket akkumulálnak, intéz­ményként kívánnak megjelenni, mint maga az érték. Ekkor az ál­lam, a civil szervezetek és az intézmények közmegegyezésen ala­puló egyensúlya csak egy későbbi kor eredménye lehet. Az egyesületek, a civil szerveződések mással nem pótolható szerepet töltenek be, de hiba volna túlértékelni őket. Történetük azonban azt mutatja, hogy az önszerveződő képesség megjelenése, a hasonló törekvések szervezetbe tömörítése szellemi, anyagi és cselekvő erővé válhat a társadalom számára hasznos területeken. A kiegyezés utáni évtizedekben jellemző, hogy • megszűnőben vannak a céhek, helyüket az ipartestületek töltik ki; • az állam szegényes szociális megoldásait jótékonykodással kell kipótolni; • a művészet, a sport és a társasági élet az öntevékenység szabad tereit kezdi kiépíteni; • a szekularizáció, a vallástalanódás elleni fellépésként új aj­tókat nyitnak az egyházak; • pártok és szakszervezetek vannak alakulóban; • korszerűbb gazdasági célú vállalkozási formák alakítására nyílnak lehetőségek, stb. A civil társadalom első megnyilvánulása '67 után a politikai diktatúra elutasítása volt, a hatalom érzelmi elutasítása. A politikai cselekvés eszközeinek hiányában ez volt szembeállítható a hata­lommal, - az eszmesúrlódás. Politika és antipolitika jelent meg

Next

/
Thumbnails
Contents