Cserna Anna - Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről (Szekszárd, 1986)

8 mezőváros és 54 falu jelentése

- 58 ­5• A lakosok a szántás *s vetésen és tanult mesterségek üzé- són kívül szükségeiket pótolják, és bószerzik a náluk di­vatba lévő minden nemű termesztmónyekkel való kereskedés, • szőlő mivelós, dohány termesztés és fuvarozás által. 6.18. Ad 6-m és 18-BI Bonyhád számlál öszvesen Tekéntetes földes- uraságok és a városi közönség épületjeivel 511 házokat. Há­rom keresztény felekezetek részérül, az az a rcatholicusuk, kik l8o3» evangelicusok, kik 1209 és reformátusok, a kik 387. lelkekbül állának három templomokat, és végre 1324 lélekbül álló * sidó közönség részéről egy 'sinagógát. Ezeken kivül még lakja Bonyhádot ló lélekbül álló czigány csoport. Arrul pedig hogy melyik felekezet fogy, a vagy nevelkedik, megha­tározott igazságot mondani nem lehet. 7. Bonyhád két Tekintetes Nemzetség birtoka alatt virágzik, kiknek jobbágyai urbariális robot alatt vágynak. 8. járnak az oskolába télen által közönségesen 500 gyermekek, és pedig a catholicusoknál 250, az evangelicusoknál 200, a reformátusoknál 50. Ezen tanulóknak száma békövetkezvón a dolog ideje, annyira megkevesebbedik, hogy nyáron által a catholicusoknál 156, az evangelicusoknál 30 és a reformá­tusoknál 4 vagy öt jár tsak oskolába. 9« V gyón 4 országos vásárja, melyek martoius, május, julius és September hónapokban, a többi krörül belül tartatni szo­kott, országos vásárokhoz alkalmaztatva tartatnak, és min­den héten kétzex1 heti vájárja, melyekben minden nemű megki- vántató terinesztmónyek, kerti plánták, gyümöltsök, sertvések, de még öl fa is árultatik. 10. Semmit. 11. Bonyhádi határban nevezetesen a Kliegl Vórségnek szép erdeje vagyon, de vadja nintsen, V gynak ellenben Bonyhádnak szőlő n hegyei, melyeknek mind veres, mind fehér termése tsak a kö­zönséges italra szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents