Garay emlékkönyv (Szekszárd, 2012)
Garay János levelezése 1827-1853
Und biemity küsse und umarme ich dich mit der innigsten Bruderliebe, zugleich versicherd, daß wenn ich auch hiez und da länger nicht schreibe, doch immer verbleibe Dein Dich liebender Bruder Muky----------------------------------------------Pest , 1835. március 14. Kedves, nekem mindig drága Nővérem! Jaj, hát hogy a csudába is adhatott neked a szíved olyasmit a toliadba, hogy„attól félsz, hogy alkalmatlan vagy nekem”. Alkalmatlan! És te! Micsoda szavak! Nem drágaságom, így nem szabad beszélned, mert akit úgy szeretnek, mind én téged szeretlek, az nem lehet alkalmatlan, még ha minden a világon is az. Inkább vádolj engem és haragudj rám, ezt igazán megérdemlem, mert oly sokáig nem írtam neked, de mindig szerettelek ettől függetlenül és foglak is mindig szeretni, te kedves kis panaszkodó. De most már nem fogok többé elmaradni, s hogy most is elmaradtam, ez csak azért volt, mert tudtam, hogy téged minden ügyem-bajomról jó szüléink tájékoztatnak és egy külön írás ezért csaknem fölösleges lett volna. Nem úgy ám részedről. A szívedet csak te magad tárhatod ki előttem és ha szeretsz, akkor írj gyakran, nagyon gyakran. Küldd csak a leveleidet egyenesen a„ A Regélő és Honművész hivatalához” akkor én mindig saját kezembe kapom. Köszönöm, hogy úgy aggódtál értem betegségemben, de azt hiszem, velem nem egy könnyen megy a dolog, mert ilyen íróféle csőcselék a halálnak se kell és tedd félre azt a balsejtelmedet, mely neked utolsó búcsúzkodásunk alkalmával azt mondta, hogy nem látsz többé viszont. Igenis látni fogjuk egymást, fogunk csevegni és nevetni, tréfálkozni és civódni, s jó Isten tudja még mi mindent csinálni. Gyermekéveinkre épp oly szívesen emlékszem vissza, mint te, mikor még nem volt más gondunk, csak a játék, és boldogok voltunk — mi, a két szerető játszótárs. O, hogy az ember mindig csak„akkor” volt boldog és hogy „most”, azt soha nem mondhatja. Ezt én lehetetlennek tartom. A világ nagy, az élet hosszú és az örömnek még sok virága nincs letépve. Ha nekem 99 reményem füstbe megy, úgy építek magamnak újra 99-et, eztán újra 99-et, és egyszer hidd el nekem drága testvérem, egyszer majd ki fog derülni, még akkor is, ha olyan sokáig esett, mint vízözönkor, ahogy a biblia mondja. Most azonban egy nagy szerencsétlenségemet kell elmesélnem, képzeld kérlek képzeld a hatalmas bajt,... nem vagyok szerelmes! Oly sok ezer lány közt nincs egy, akit szeretnék! Ó szégyen! Itt egy szép kesztyűeladónő, ott egy elegáns pipa- és do- hánykereskedő nő, emitt egy erényes házikisasszony, amott egy csábító művésznő s én nem vagyok szerelmes. Szeretem mindegyiket és egyiket se. Minő sors! Egész estét végig csevegem egyikkel a színházban, egész délutánt a másikkal a csarnokban, de nem vagyok szerelmes. De ez mégis egy nagy hazugság, bíz én szeretném mindeniket, de a kis ördögök — nem szeretnek engem, itt van a kutya elásva.* Ne nevess! Ez az én gyenge oldalam. De az ördögbe is, honnan vegye egy szegény költő, mint jómagam is az ő szomorújátékjait, ha az égre sem tekintgethet epekedve. Azt mondod, festessek magamnak egyet. No jó! Holnap mindjárt elmegyek a festőhöz és festetek magamnak egy kedvest.„Festő” azt mondom neki: Festő! fesd meg a szerelmemet Fesd meg az ő szép arcát, El ne felejtsd grübellijét164 Azt a kicsi huncutkát. 164 Az arcon mosolygáskor látható gödröcske. x mittlerweile y hiermit z hier A levél fordítása Leírtam szép neved Leírtam szép neved’, Szerelmemül; Leírtam önnevem’ Tudtom kívül. S andalgásom között, Melly megkapott, Egymásra hajlitám Az írt lapot. Együvé jöttek ott Neved s nevem, - S ah láttad volna milly Szerelmesen: Egymásra forrtak ők Mint két ajak, Szerelmi csókokat Ha váltanak. A boldogító Hervadozó tavaszom boldogság nélkül enyészik, Föllegek oltják el a napot én egemen, Mert nincs a ki szeret. Mint csillag jön fel az égen, Tűnsz fel, lányka, te szép! Hullsz karjaimba, tejó! S hervadozó tavaszom mint tündérszóra feléled, S a ború’ fellegeit váltja fel aeoszifény. Garay emlékkönyv ♦ Garay jános levelezése, 1827-L853 ♦ 61
