Garay emlékkönyv (Szekszárd, 2012)

Garay János levelezése 1827-1853

pforintocskát jövedelmezett e művecske, minél többet egyelőre nem is kívánhatok. Mintegy 840 versből áll s mindössze is tán kilencz napi munkámba került. Majd ebből küldök egy pár eladni való példányt, ha szíveskedezél eladásukban eljárni. - A költészet nemeiről értekező, vagy azok iránt útba igazító néhány munkáról is majd a jövő alkalommal írok. Én jelenleg két nagyobb munkával foglalatoskodom egy nagy hőskölteménnyel a Hetumogerekről vagy is első őseink hét vezéreiről, de nem hexameterekben, melly azonban nagyobb alapra van építve, s alkalmasint pár évig eltart, míg elkészül, ha csak ugyan elkészülhetem. Ennél előbb fog megjelenhetni, tán még a nyár végével, vagy az ősz elejével egy ballada füzér magyar királyainkról, előlegesen csak az Árpádi ház. Van belőle jelenleg készen 22 ballada, - tán harmincz egynéhányra fog terjedni az egész. Mit szólsz hozzá, ez tán az ifjúságra is lehetne hatással, s iskolákban is lehetne keleter Vajdánk halála milly benyomást tett rám is, kép- zelheted, ő az ép, egészség példaképe, én a gyengélkedő beteges nyavajgó! De ő legalább árvákat nem hagyott maga után, mi lenne az én szegény gyermekimből, ha engem ér a csapás!... Vajdáné írt s azon örvendetes hírt közié gyász sorai között, hogy közös barátunk végren­deletében engem nevezett ki hátrahagyott munkáinak kiadására. Terka Bésánékkal Pesten volt, egy hétnél tovább mulatott körünkben, mi alatt rólad is sokszor és me­legen emlékeztünk. Végre csókolnak és tisztelnek feleségem s gyermekeim, az Ákos iskolába, a Gizi a kisdedovóba jár, hova májusban már Dezső is követni fog­ja. Ákos igen jó sikerrel tanul, már olvas és ír, de Giziben nagy vetélkedője van nem az írásban még, de annál jobban az olvasásban. Ha ráérnék, még Dezsőmet kellene feldicsérnem, de dicsérjék őt tulajdonai, mellyek még téged is megfognak lepni, ha meglátod őt. Valljon, meglátjuk-e egymást ez idei nyáron és hol, kedves barátom! Gondolkozzunk róla mindketten, mint lehetne ezt legolcsóbban s legjobb szerével tennünk? Ide értve még az öregeket is. A legőszintébb szeretet bizonyságával maradván testvérbarátod Muki Emich Gusztáv és a nyomdája Néhányan gróf Dessewffy Aurél barátai közöl a végre egyesültek, hogy az elhunytnak emlékét a lelkesb magyar írók segedelmével, egy díszes emlékkönyvvel ön költségükön megtiszteljék, az eladásbóljövő sommával pedig az elhúnyt nevét viselendő valamelly közhasznú alapítványt tegyenek. Dessewffy Aurél felekezet embere volt a politicában mint mindenki e pályán szolgálja a hazát, mert egy ezen, más egyéb módon gondolja gyorsabban és sikeres­ben elérhetőnek a végczélt: de a végczélra nézve, mellynek feláldozta erőit, fellegyen szabad mondani - magát, egy lélek és szív volt minden hű magyarral. Alkotmány és 391 Tekintetes Garay János úrnak, több ns megye táblabírájának Pesten Tekintetes Űr! 391 TmL. GJ. ir. 21. pali. Garay emlékkönyv ♦ Garay jános levelezése, 1827-1853 ♦ 145 Örményi Józseftől390

Next

/
Thumbnails
Contents