Cserna Anna: 175 éves vármegyeházánk (Szekszárd, 2011)
A vármegye új címere 1836. amelynek célja a racionalizálás, vagyis világos, áttekinthető szabályozás legyen az ügymenetben, az adminisztratív fórumok hatáskörében, a tisztségviselők kötelességeinek meghatározásában, valamint a „közjó szolgálatában” szakképzett, magas színvonalú, szilárd morális normákat követő, a helyi érdekcsoportoktól független közigazgatási szervezet teremtődjön meg. Dicséretes próbálkozás volt a hivatali szemléletű reform, de még nem jött el az ideje. Viszont hozadéka az utasítások és rendeletek korának, hogy a vármegyék jelentés kötelezettsége kialakult a főhatóságok felé. A felvilágosult abszolutizmus megteremtette a bürokráciát. II. József halálával visszaállították a régi rendi alapon működő vármegyei közigazgatási szervezetet, amelynek változatlansága 1849-ig tartott. A változatlanságot némileg oldotta az 1700-tól használt pecsét megújítása 1836-ban, ennek a változatnak a rajzolata szolgált alapul a napjainkban is használatos megyei címernek.A közigazgatási beosztásban is történt korrekció. A lakosság számának gyarapodásával a 18. század első felében kialakított Simontornyai, Dunaföldvári, Völgységi járások 1775-ös újbóli felosztásával megszervezték a negyedik, azaz a Dombóvári járást Tamási székhellyel. A vármegye reformkori periódusában, 1845-ben a közigazgatás területi beosztását ismét korrigálták a rendek, az ötödikként létrehozott Központi (Szekszárdi) járással. A vármegyei tisztikar a kívánalmakhoz, a többszörösére nőtt feladatokhoz igazodva kibővült. Sőt új tisztségek honosodtak meg, többek között 1843-tól Angyal János személyében immár kinevezett levéltárnok kezelte a vármegyei levéltárat. A lakossági létszámadatok is beszédesek, II. József-kori népszámláláskor a megyében 131317 fő lakott. 1846-ban már a vármegyének 197381 fős lakosságról, 20 mezőváros, 86 község, 86 puszta ügyes-bajos dolgairól kellett gondoskodnia. Az épület-átalakítások némiképp érthetők az igazgatási tennivalók sokasága, sokrétűsége szemszögéből. Nyomós érvnek tűnt a hivatali teendők ellátásának szempontjai mellett a vármegyei imázs alakítása is a nemes urak körében, amelynek illusztris megjelenítője a vármegyei székház volt.49 A közigazgatás szervezetét érintő korszerűsítést nem kezdeményeztek a reformerek, ám a közéletben annál több érdekes helyi és országos vállalkozás született a 19. század első felében. Az országot megújító reformkori felpezsdülésnek köszönhető, hogy végre több mint negyven év után valóra vált a vármegye eredeti elképzelése szerint a minden tekintetben új, reprezentatív és célszerű vármegyeháza.
