Cserna Anna: 175 éves vármegyeházánk (Szekszárd, 2011)

legyen”. Haiczinger Pál építőmester költségszámítása szerint 2252 forint 75 dénárból 1727-ben felépült a székház, amely fél évszázadon át otthona volt a megyei igazgatásnak.24

Mondhatni ebben az emberöltőnyi időben a köz- igazgatás mindennapi gyakorlata rendszeresebb, feszesebb hivatali formulát öltött. A megyei közigazgatás megújulásának kifejezői az ügyeikben élvezett önállóság és az önkormányzatiság volt. A vármegye a főispán kivételével tisztségviselőit maga választotta, vagy nevezte ki. A szokásjog továbbélése mellett a megyék jogkörét már elsősorban törvények szabták meg. Helyi szabályrendeleteket, statútumokat alkottak, az országgyűlési követeik révén az ország ügyeibe is volt beleszólásuk. Központi felügyeletük a Helytartótanács (1724) megalakulásával erősödött meg. A vármegyei közigazgatás keretében, vármegyei közügyek irányításához szorosan nem kapcsolódó törvénykezésről is említést kell tennünk, mert az igazgatási és a bíráskodási funkciók igazán nem váltak ketté. Az ítélkezést továbbra is megye végezte, és helyileg ugyanott, ahol a megyei közgyűlés volt. 1713-ból való az első adat a törvényszék, a sedria működéséről, amelyen mindenkor az alispán, vagy a helyettese elnökölt. Az ítélkezésben részt vettek a főszolgabírók, az esküdtek, a vármegyei fiscalis és a jegyző. A későbbiekben a megyei törvényszéki tisztségviselők kiegészültek a táblabírákkal. A törvényszék első fokú hatóságként külön tagozatban a büntető és a polgári perekben, az úriszéki ügyekben fellebbviteli fórumként, másodfokon ítélkezett.25 Az állandó székhely és székház meglétével az egyre szerteágazóbb igazgatási, igazságszolgáltatási feladatok ellátása során a nemesi vármegye intézményi rendszere kialakult, és a tisztségviselők munkájának hatékonysága jelentősen növekedett.