Link Dóra: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1718-1720 (Szekszárd, 2009)
1719. évi jegyzőkönyvek regesztái
1. Először a követek a számadás során ügyeljenek arra, hogy a vármegyének eddig milyen és mekkora hátraléka van. Ezért a követek meg fogják kérni a főhadbiztost, hogy a vármegye túlfizetéseit ígéretéhez híven ismerje el a hátralék teljesítése gyanánt. 2. A most Tolnánál elhelyezett bajor ezred, a szokott idő előtt, azaz már nyár elején rengeteg széna összehordásával és felhalmozásával a szomszédos urak, települések és lakosok számára nagy kárt okozott, holott ott szabad mező is volt. A lakosok nagy kárára nem engedik nekik a széna felhalmozását és behordását, habár /miként elmondták/ az ezred eltávozásáig elegendő felhalmozott széna állna rendelkezésükre, ha azt jó és szokott módon fogyasztanák el. Hozzájön ehhez még az is, hogy a katonák gondatlanságából is égett el széna, és ezt nem igazították helyre, sőt a főhadbiztos tiltása ellenére, bár elegendő szabad mező volt, ahová tetszett, saját akaratból oda szállíttatta az összegyűjtött szénéit ez az ezred. Ezért mivel a vármegye a széna nem megfelelő szállítása miatt képtelen lesz a majdani téli nagyobb katonai átvonulásokat ellátni, ezért kérni kell a mondott főhadbiztostól, hogy a bajor ezred parancsnokának (commendans) ne vonakodjék szigoréi rendelkezést adni ebben az ügyben. Kérik, hogy ez a rendelkezés tartalmazza azt is, hogy a bőségesen felhalmozott és összehordott széna miatt folyamatosan okozott kárt a károsultaknak térítsék meg, s inkább ne terheljék a lakosságot a széna hordásával, sőt nekik egyrészt az elvitt szénáért, másrészt más kihágásokért elégtételt adjanak. 3. Tolna megye nem csekély kiadásokat fordított a török követségre, a török követség dolgait szállította, valamint a folyamatosan érkező és távozó tisztek és az ő családjuk szállítását végezte, továbbá fogatot is biztosított nekik. Mivel a lakosságnak ez nagy terhet jelentett, ezért kérni kell főbiztostól, hogy ezeket fontolóra véve a lakosok fennmaradása érdekében a majdan érkező katonaságra vonatkozóan, ha nem is egészen, de legalább részben ne vonakodjék mentesíteni ezt a szerencsétlen és más gazdagabb vármegyéktől különböző vármegyét a 83