Link Dóra: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1718-1720 (Szekszárd, 2009)

1718. évi jegyzőkönyvek regesztái

Boromeói Szent Károly templom19 építésére 29 portára 19 forint 21 ‘/2 dénárt, valamint bizonyos kiadásokra és határjá­rásra (reambulatio met arum) 58 forintot, végül pedig a karok napidíjára 41 forint 76 dénárt ajánlottak fel. 4. Felolvasták a nádor egy másik levelét is, amelyben arról érte­síti a vármegyét, hogy az országos összeírást kezdjék meg. 5. Felolvasták és közzétették őfelsége levelét a katonaság által elkövetett kihágások ügyében. Eszerint a vármegye őfelsége korábbi szabályzatához köteles alkalmazkodni, a kihágásokról pedig részletesen és pontosan tájékoztatnia kell a Fladitanácsot (Consilium Bellicum). 6. Felolvasták Nesselrod (Nesselroth) főispán két levelét. Az első beszámolt arról, hogy a főispán a vármegye kérésére a pozso­nyi gyűlésre ment, és ott fáradhatatlanul törekedett szolgálni a szerencsétlen nép fennmaradását. A főispán második levele szerint az országos rendelkezésekből egyértelmű, hogy a vár­megyéből senkinek nem kell semmilyen rangú katonatiszttel egyezséget kötnie. 7. Az összeírás átgondolására Egry Lászlót, Szalay Mihályt, a két szolgabírót és Kauffman (Kauffmon) János perceptort jelö­lik ki. 8. A közterhek arányosítására (rectificatio), az igen sok katonai átvonulás (transennd) miatt a legtöbb kiadást elszenvedett településekkel a főhadbiztos által elfogadott nyugták alapján való elszámolásra Posgai Ferencet, Wilth Jánost és a szolgabí­rókat jelölték ki. A felsorolt települések: Földvár (Földvár), Bölcske (Bolcske), Madocsa, Paks, Dorog (Dorogh), Fadd, Tolna (Tholna), Agárd (Agard), Szekszárd (Szekszard), Bátaszék (Bathaszek), Báta (Bata), Alsónyék (Alsó Nyék), Decs, Ocsény (Eocseny), Gerjen (Gergyen), Cikó (Cziko), Szálka (Szalka), Váralja (Várallya), Apar (Appar) magyarok, Vejke (Veike), Berény (Bereny), Kisszékely 244. 244­245. 19 A templom Bécsben épült Johann Bernhard Fischer von Erlach tervei alapján 1716-37 között, miután az 1713-as pestisjárvány idején VI. Károly császár megfogadta, templomot épített Boromeói Szent Károly tiszteletére, aki a 16. században a pestises betegek ápolásával szerzett érdemeket. 10

Next

/
Thumbnails
Contents