Link Dóra: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1714-1717 (Szekszárd, 2004)

1717. évi jegyzőkönyvek regesztái

557. Döry László és Stegner Mátyás nyugtái ellen a fogalmazvány felolvasása után senkinek nem volt ellenvetése, így azt eredeti formájában adják ki. Jobaházi (Jobahaza) Dőry László számára a tábori gabona szállítására kijelölt szarvasmarhák élelmezésére, amelyekből szám szerint 49-et ebben az évben január 19. és március 15 között, azaz két hónapra a megye különböző falvaiban helyeztek el az uralkodó szolgálatára, havi 45 krajcárral számolva 73 forint 50 dénár állapítottak meg. De a másik 120 szarvasmarha ellátása, amit Stegner Mátyás április 4- én vett át executióba, két teljes és egy negyed hónapra, havi 45 krajcárral számolva, 202 forint 50 dénárt tesz ki. Valamint ellátták a 12 marhahajcsárt is, akiknek élelmezése havi 2 forint, ez két teljes és egy negyed hónapra 54 forint. Összesen 330 forintot a mai napon az említett Dőry {Döry) László, úgy a maga, mint Stegner Mátyás részére jelen nemesi gyűlésen hiánytalanul készpénzben letett, és átadott. Az átadás tényéről a mondott urak nyugtát adtak. Ezenkívül a felség parancsára a szekereket is nekik utalványozzák. 558. Miután felolvasták Pázmándy (Pazmandy) András kérelmét, mivel tamási (Thamasi) lakosok hiteles jelentése alapján értesítik a megyét arról, hogy az említett Pázmándy {Pazmandy) ebben a megyében mindig illendően viselkedett, róla semmi rosszat nem hallhattak, ezért erről bizonyságlevelet adnak ki. 559. A földváriak kérésére elmúlt évi hátralékukból 100, az idei adójukból 300 forintot vonjanak le. A perceptor a megye határozatát kérelmük hátoldalára vezesse rá. 560. Mivel beszállásolás alkalmával a katonaság, valamint a megyei rabok számára mind a simontomyai, mind a tolnai gabonatárban pékek kenyeret sütöttek, illetve fát és sót adtak, ezért úgy határoztak, hogy a perceptor a só, fa áráról, valamint a pékek fáradalmai tárgyában a gabonatár tisztjeivel egyezzen meg, és a kenyeret, vagy gabonában, vagy megfelelő áron térítse meg. 1717. aug. 16. T. m. p. c., Simontornya 561. A kisgyűlést Gyurekovics Péter alispáni elnökletével tartották meg. Megjelent Pázmándy {Pazmandy) Gábor földesúr, 213 213 214 214 215 138

Next

/
Thumbnails
Contents