Tolna Megye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény (Szekszárd, 1998)
A BONYHÁDI IZRAELITA KÖZÖSSÉG A NEMZETŐRSEREGBE VALÓ KÖTELEZŐ KIÁLLÍTÁS ALÓLI MENTESSÉGÉT KÉRI Tisztelt Megyei Bizottmány! A múltkori örsereg kiálitásánál járásbeli fő szolga Biránk felhívása, de egyszersmint a szeretett hon iránt tettel tanúsítandó szolgálati kézség következtében,- ámbátor igen fájdalmasan esett szívünknek: hogy a nemzeti örseregröl szóló törvény czikk értelmében felálitott qualificatiora csak nem mindannyian magunkat képeseknek éreztük, még is a népre kiterjesztett szabadság és egyéb jogok élvezetétől elejtetve a nemzetőrség soraiba sem vétettünkföl,-a kiálásra vonakodó népnek részént a már szikrára kapott népzendülést elnyomni segitendök, erőnk megfeszítésén túl 36 legényt állítottunk ki a hon védelmére magunk köreibül. Nem említve azon tetemes pénz áldozatokat, mellyeket a minden oldalról szorongatott haza szent oltárára szép öszegben lerakni tellyes kézséggel valánk, s melly emberi és pénz áldozatainkért még is az őrsereg tisztjeitől elismerés helyett kötelesség feledésével vádoltattunk, sőt sorshúzás, és executioval fenyegettettünk, megnyugtató öntudatunk érzetébe ez úttal sem szollalnánkfel, hamar az első kiálitásnál a védelmi szolgálatra képest erőnket ki nem mentettük, s ha a felszabadított néppel egyaránt a nemzeti örsereg soraiba fölvétettünk volna. Mivel azonban sem a törvényes időt meghaladott korunk, és honlétünket igénylő kereskedésünk, sem a nemzetiörseregböl kizáratásunk - mellyre nézve egy megyében sem köteleztetett népünk ki állani - az ismétlendö kiálitásra berniünket nem képesítenek, hivatkozva azon Ministeri rendeletre, melly az önkéntes jóakarat menten hagyásával a hazai szolgálatra csak a nemzet őröket kötelezi, fájdalom érzeti köztt hodolo tisztelettel esedezünk a tisztelt Megyei Bizottmány előtt: hogy bennünket mind a törvény jótékonyságából kizárottakat, a nem kötelező további kiálitás terhe alol kegyesen feloldani, s a bár melly oldalról üldözésbe veendő megtámadás foggatás, zaklatás és fenyegetés ellen nagy lölküleg védpaisozni méltóztassék. Állandó tisztelettel maradván Tisztelt Megyei Bizottmánynak Bonyhádon Julius 27-én [1]848. Alázatos szolgái Bonyhádi Izraelita Közönség FORRÁS: TMÖL. IV./B/101. Bizottmány...6727848.